Regisztráció Elfelejtett jelszó

A NASA hoax

Re: nincs cím

#593560 Netmaster Előzmény: #576543

A minap olvastam egy Konrad Lorenz könyvet, pont idevág az egyik részlet, avagy hogyan működik a tudomány:

"már az életfolyamatoknak a legalacsonyabb szintjén is fellelhető az ismeretszerzésnek ez a leegyszerűsített folyamata, lépten-nyomon megtalálható az érzékelés fiziológiájában - és feltételezés, és az azt követő igazolás formáában ismert a tudatos emberi gondolkodásban. Amit az ember először mint feltételezést kigondolt, a kipróbálás során sokszor tévesnek bizonyul, ha azonban a megfelelő számú próbát kiállja, akkor már nem feltételezés, hanem tudás. A tudomány ezeket a folyamatokat hipotézisképzésnek és verifikálásnak nevezi.

A gyakorlatban a felismerésnek ez a két lépése nem válik el ilyen élesen egymástól, és a második eredménye egyáltalán nem olyan világos, mint az tanítóm, Oscar Heinroth idézett mondása alapján tűnik. A hipotézis az ismeretépítés tulajdonképpeni állványzata, amiről az építő már a legelején tudja, hogy a munka előrehaladtával le fogja bontani. Egy előzetes feltételezésnek csak akkor van értelme, ha van gyakorlati lehetőségünk arra, hogy külön erre a célra keresett tényekkel szembeállítsuk. Az olyan hipotézis, amit nem lehet "megcáfolni", nem is igazolható, és így kísérletezésre is alkalmatlan. A hipotézis alkotója hálás lehet mindenkinek, aki olyan új utat mutat neki, ahol hipotézise megdőlhet, mert az igazolás abból áll, hogy a hipotézis a cáfolattal szemben ellenállónak bizonyul. Ilyen igazolások kereséséből áll lényegében minden természetkutató munkája, ezért beszélünk munkahipotézisről, ami annál használhatóbb, minél több lehetőséget nyújt az ellenőrzésre: helyességének valószínűsége ugyanis növekszik a hozzáilleszthető, felkutatott tények számával.

Ismeretelméleti szakemberek között is elterjedt tévedés, hogy egy hipotézis véglegesen cáfolható egy vagy egypár olyan ténnyel, amely nem illeszthető hozzá. Ha ez így lenne, az összes létező hipotézis meg lenne döntve, mivel alig akad olyan, amely minden ténynek megfelelne. Valamennyi ismeretünk csak közelítés - még ha egyre javuló is -, a szubjektumon kívüli valósághoz, aminek a megismerésére törekszünk. Egy hipotézist sosem cáfol meg egyetlen ellentmondó tény, hanem csak egy másik hipotézis, amelyhez több tény illeszthető."

Természetesen bármilyen gondolat bizonyulhat tudományosan megalapozottnak, nincs is értelme azon vitázni, hogyan állítsa fel az ember a hipotéziseit, a fontos az ellenőrzés és a megerősítés, ez az, amiből nem engedhetünk. Amit nem tudunk alátámasztani, azt nem tudjuk, pont, bárki bármit mondhat, minden szó ugyanannyit ér.

Amúgy örülök, hogy mindannyian sikeresen túléltük a null síkot. ;)

Re: nincs cím

#576543 phiona Előzmény: #575361

Persze, a tudomány mint önmagában létező 1 objektív kategória, de itt most a szubjektum oldaláról néztük. Arról az oldalról h minek hiszünk. Hiszünk a tudománynak, de mit mond a tudomány? Nem mindig egységeset, a közgazdaságtan is (állítólag :-)) 1 tudomány amiben nézetek csapnak össze, v nézzük csak az orvostudományt. Emlékszel mekkora őrület volt a H1N1 oltás körül? Kell vagy árt, szakemberek garmadája mindkét oldalon, a szerencsétlen laikus szülő kapkodta a fejét mert az intézmények nyilatkoztattak h kéri az oltást a gyerekének v megtagadja. Mit válasszon felelősséggel? merth épp arról van szó h nem adott a lehetőség h ellenőrizd a tudományos eredményeket, ha nem ez a szakterületed nem tudod eldönteni h melyik irányzatnak van igaza.

Nem a 2x2 tudományos igazságáról van szó amit senki sem vitat, hanem azokról a területekről ahol nincs egyértelmű válasz. Ha már a vallások: nem lennének vagy nem így, ha tudnánk a válaszokat az úm alapkérdésekre, de nem tudjuk. Fordulunk a tudományhoz, Hawking elismert zseni, sokáig Isten létét magyarázta – oks akkor van, aztán h nincs – oks akkor nincs? de majd lehet h vált még, a lényeg ebből h bármilyen sokat tudunk mégtöbbet nem.

Aztán: amivel azt is hihetnénk v hihették h készen vagyunk tudományosan sorra jöttek a hivatalossal szembeni feszegetők, gondolj csak pl Galileire. Akik így szembementek nem voltak épp üdvözöltek sőt elég kellemetlenek voltak és igyekeztek likvidálni őket. De jobb lenne leragadva abban élni h a föld mozdulatlan? Szal a tudomány sem lehet statikus, sőt, és az akadémiákon ülő méltóságokkal szemben 1 utcáról betévedt habogós is boríthat, sznobizmusnak tekintélytiszteletnek ebben nincs helye. És nem tudhatod aktuálisan (ha nem vagy az adott terület kiválósága) h aki a dogmákat támadja eszement megszállott v a tudás továbblendítője.

Szal a tudományból max az elfogadható ami nem vitatott, vannak ilyenek is :-) De. Nem csak értelmi hanem érzelmi lény is vagy, ha csak az értelmi meggyőződésnek engedsz az emberellenes, amellett h 1 fontos felületet kihagysz. „Jól csak a szívével lát az ember” – hamár Kisshercegnél vendégeskedünk :-) És hát ez így magában elég olcsó poén (lenne :-)) de nem véletlenül mondom, mert itt jön be az intuíció és az egyén szerepe. Az arányok kulcsfontosságú és egyéni szintje. Ha azt mondod h ez téged (az adott kérés) nem érdekel, az azt jelenti h az ingerküszöböd szintjét nem éri el, és valójában nem a tudatod választ merth az infohiányban van, hanem az intuíciód h nem üti meg az érdemleges szintet. (H az intuíciót érzelmi hozzáállást hogyan befolyásolja mögöttesként a szerzett tudás abba most ne menjünk bele, hosszú lenne.) És jó, rendben, ez a te választásod, jogod van hozzá h így érezz. De nem vagyunk egyformák :-) most h értsd leszek didaktikus ellenpélda: engem érdekel foglalkoztat több okból, nem hiszem el vakon, cáfolni sem tudom, de figyelem. Amihez ugyanúgy jogom van :-)

Nincsenek abszolút utak és válaszok, útkeresések vannak, a lényeg h önmagunkkal koherensek legyenek, mert ez adhat harmóniát. Ha utat cserélünk eltévedünk... merth az arányok meghatározók az elfogadásban és egyéniek. Bármilyen nyitottság mellett is van az a szint h nah ezt már azért nem - és nem azért mert tudományosan ki lehetne zárni :-) A szint ami nagyon eltérő, viszont alakítható. És az ezotéria ma 1 széles gyűjtőfogalom akár Hamvastól ezo.tv-s szelid alkesz beborult léleklátóig, amit eleve nem lehet közös nevezőn kezelni. Az ezoterikus gyógyítások (sokban vallási alapokkal) mégis meglepően jó eredményeket mutatnak fel, egyrészt a vak hívőknél másrészt azoknál akik nem ijednek meg attól h szimbolikus közelítések jellemzik amiket külön belső munka dekódolni, és nem utasítanak el zsigerből a csiribiri külsőségek miatt. Szal összefoglalva ha csak a „hivatalos tudományra” hagyatkozunk 1 csomó mindent kizárunk az életünkből nem biztos h helyesen, de a választás mindenkinek szíve joga…

Visszatérve a konkrét ügyre: bár a null sík túlhype-olása a kirobbantó, valójában (ez is) az új, spirituális közelítés szükségességéről és közelítő igényéről szól. H oks h nagyon okos emberek vagyunk, de az életünk ne csak a racionalitásról szóljon – merth nem gépek lennénk úgyamúgy :-)

Re: nincs cím

#576537 phiona Előzmény: #575129

Örülök ha érdekesnek találtad a videót. H belenéztél mutatja a nyitottságot, nem elhinni, nem azonosulni kell, és semmit sem kell csak érdemes nyitott lélekkel élni :-)

A tanácsot köszönöm :-) a féltést is, de nem vagyok könnyen becsapható (asszem :-)) A nyitottság nem azonos a bepalizhatósággal, inkább a szélesebb palettából válogatást jelenti.

Re: nincs cím

#576530 phiona Előzmény: #574934

Az ezoterikusok a kötelezettség mentességet úgy értik h a lelked tisztítsd meg a terhektől, és az állam nem lelki entitás…

Re: nincs cím

#575361 Netmaster Előzmény: #574868

A tudománynál abszolút lényegtelen, hogy hiszel-e neki, vagy nem, a tudományos tények ellenőrzöttek, és mindenki számára adott a lehetőség, hogy maga is ellenőrizze őket. Meghallgatni természetesen bármit meglehet, még a tudomány területén is nagyon sok érdekes hipotézis létezik, pl. a világ keletkezéséről, annak legalább van valami kézzelfogható alapja, még ha csak egy felvetésről is van szó, nem úgy, mint az ilyen ezoterikus dolgoknak.

Mint írtam, ennyi erővel bármi hülyeséget el lehetne fogadni, ha már kizárni nem tudjuk (és nem tudjuk).

Persze, nekem sincs akkora tudásom, hogy kizárjak minden fantazmagóriát (amit amúgy sem lehet semmit kizárni :)), de a valóságalapjuk pontosan ugyanekkora, úgyhogy engem ez az egész nem érdekel. Megfelelő tudományos alappal természetesen sok érdekességet meghallgatok, de amikor hozzá nem értők kezdenek el mindenféléről okoskodni, az már nem kenyerem. Ez a null síkos baromság is valami ilyemi lehet, valaki olvasott a Nap működéséről, aztán azt hitte, ő Einstein, mert egymás mellé tud rakni pár logikusnak tűnő következtetést.

Ez egy öngerjesztő folyamat, rááll az agyunk az ilyesmire, magyarázatot próbálunk találni mindenre, csak hát a színvonal nem mindegy... Nézd csak meg a vallásokat, egykutya, és velünk vannak már évezredek óta.

Re: nincs cím

#575129 Csusza Előzmény: #574868

Kösz.

A Magyar László Fizikus-féle video érdekes, bele is hallgattam, de a másik az sajnos nem az én világom, azt nem sikerült megnézni. :-)

Csak egy tanács, ha nem haragszol meg érte: vigyázz, ne ess bele abba a hibába, hogy "olyan sokan beszélnek róla a neten, tehát lehet valami alapja"! ;-)

Re: nincs cím

#574934 Bendeguz Előzmény: #574901

Világosan leírja, hogy a null síkba adósságmentesen szabad csak bemenni. Nem tudom mi lesz az államadóssággal, az nem számít? :)

Re: nincs cím

#574901 joepappa Előzmény: #574868

namost akkor dec.20.-án adjam le az áfa bevallást vagy már szarhatok az egészbe bele? :)

Re: nincs cím

#574868 phiona Előzmény: #574512

Persze, de van amikor közvetlenül nem tudsz meggyőződni arról h 1 állításnak van-e valóságalapja v nincs, ezért hiszel a tudománynak v ha nyitottabb vagy hallgatsz meg mást is (és az intuíció ebben játszik, h úgy érzed lehet v kell h nyitott légy) nem feltétlenül az elfogadás hanem a megfontolás szintjén.

Jah nigériaikat én is kapok és azért nem teljesen önzetlenek :-) de itt azért messze nem erről van szó. Ha beírod a gugliba h „új kor 2012” csak így magyarul, már rengeteg találatot kidob, és ha csak a találati listát végigfutod látod h milyen sok oldal foglalkozik ezzel.

Persze lehet h tökhülye idióták ráérősségükben, de az is lehet h nem – kizárhatjuk? Nekem nincs akkora tudásom h ki tudjam zárni, el sem fogadom de struccként el sem vetem. És igen végigfuttattam azt is h 3 napos áramszünetnél mi a túlélőkészlet, a kari beszerzésbe az a kis plusz belefér és úgyis elfogy előbb utóbb. Azt hiszem amúgy h nem lesz szükség rá, de így mégis komfortosabb.

Azért vmi konkrétabb is, a kedvedért tudományos emberek, Csusza kedvéért videók (vö ezotv :-)) Brezovitsból csak az első rész, a folytatások ez alapján könnyen megtalálhatók.

Elvetni zsigerből persze egyszerűbb merth béna az orosz mél, de azért elgondolkodtató a megmozdulás ereje amihez a maya naptár önmagában valszeg kevés lett volna. Nem mondom h igaz, tényleg nemtom :-) de 1 kis figyelmet talán érdemel, ha már mások sokat szántak rá :-)

Re: nincs cím

#574626 Kissherceg Előzmény: #574623

"Egyébként kiskorom óta vonzódom mindenféle rejtélyes és érdekes vagy megmagyarázhatatlan jelenség, dolog iránt, de ugyanakkor az emberi butaság mindig megrémiszt."

ááá otp :))) értem

Mai "coming out"-om: Net…

#574623 Csusza

Mai "coming out"-om: Netmaster véleménye tetszik. :-)

Egyébként kiskorom óta vonzódom mindenféle rejtélyes és érdekes vagy megmagyarázhatatlan jelenség, dolog iránt, de ugyanakkor az emberi butaság mindig megrémiszt.

Ez a mostani hír ezotv színvonalú ostobaság.