A magasabb rendű agyműködés vizsgálatára alkalmas műhely működtetését célozza a Richter Gedeon Nyrt. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) által kötött megállapodás - jelentette be a baranyai megyeszékhely egyeteme.

Az egyetem MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében megjegyzik, hogy a Richter és a PTE között hosszú ideje fennálló tudományos együttműködés egy újabb stratégiai állomását jelenti az új viselkedés-kutató egység létrejötte.

A baranyai Kővágószőlősön újonnan alapított Grastyán Endre Kutató Központban a magasabb rendű agyműködés vizsgálata válik lehetővé majmokon és ezáltal például korunk egyik legintenzívebben növekvő egészségügyi problémája, a demencia gyógyszeres kezelésének lehetősége is. A demencia súlyos népegészségügyi probléma, Európában mintegy hétmillió, Magyarországon 160 ezer embert érint. Becslések szerint 2050-re világviszonylatban több mint 100 millió demens beteggel kell számolni.

A sajtóközleményben kitérnek rá, hogy a betegségnek jelenleg nincs megfelelő terápiája, és egy igen nehezen kutatható terápiás terület, amelynek oka, hogy a magasabb rendű agyműködés zavaráról van szó, amely megfelelő módon főemlősök viselkedésének a vizsgálatával lehetséges, invazív beavatkozások nélkül.

Az együttműködés keretei között a Richter a PTE tudományos munkacsoportja számára teremt korszerű, az uniós standardoknak megfelelő működési körülményeket, és egyúttal vállalja a kutató központ folyamatos fenntartását is, a PTE pedig a tudományos hátteret és a főemlős vizsgálatokhoz szükséges tudást biztosítja.

A PTE közleményében megjegyzik azt is, hogy a Richter számára stratégiai fontossággal bírnak a hazai egyetemi, akadémiai intézményekkel kötött tudományos, kutatási együttműködések. Az egyetemek tudományos, K+F tevékenységei mellett egyre komolyabb szerepet kap az innováció és kutatáshasznosítás, mely a felsőoktatási intézmények megítélésében már kimagasló jelentőséggel bír. Ezért a PTE-nek mint Pécs legnagyobb foglalkoztatójának, és mint a tudomány meghatározó szereplőjének, elemi érdeke, hogy a rendelkezésre álló szellemi potenciálja a lehető leghatékonyabban hasznosulhasson a tudásiparban – áll a közleményben.

MTI