A Rába Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság beszámolóját a társaság 2010. évi működéséről. A Rába kitűzött céljait teljesítve 35,8 milliárd forintos árbevétellel, 32 milliárdos mérlegfőösszeggel zárta a trendfordulót jelentő 2010. évet. A cégcsoport növekedéséhez mindhárom üzletág emelkedő árbevétellel járult hozzá, s üzemi szinten eredményesen működött. A közgyűlés felhatalmazta a társaságot sajátrészvény-vásárlásra, határozata értelmében osztalékfizetésre ebben az évben nem kerül sor.

„A Rába Csoport sikerrel zárta a 2010. évet, növekedése megindult, üzemi szinten mért hatékonysága a gazdasági válság előtti szintre javult, deviza kitettsége erőteljesen csökkent. Az elmúlt időszakban jelentős erőforrásokat biztosítottunk stratégiai vevőkapcsolataink kutatás-fejlesztési fókuszú megerősítésére.

Új stratégiánk mentén haladva a nagyobb hozzáadott értékű termékek arányának emelése mellett képesek voltunk növelni üzleti aktivitásunkat a FÁK és EU piacokon is.„–összegzett Pintér István, a Rába Nyrt. vezérigazgatója. A 2010. üzleti évben a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági feltételek ellenére ismét növekedésbe fordult a társaság árbevétele, eredményességi mutatói összességében kedvezően alakultak, az EBITDA meghaladta a 3 milliárd forintot. A Közgyűlés az Igazgatóság előterjesztése alapján úgy határozott, hogy a társaság ebben az évben – a növekedési tervekhez szükséges források biztosítása érdekében -, osztalékot nem fizet.

A Közgyűlés ugyanakkor lehetőséget biztosított a társaságnak, hogy az alaptőkén felüli vagyonából saját részvényeket szerezhessen a stratégiai célok megvalósításához, illetve a Menedzsment Részvényopciós Programhoz kapcsolódóan, legfeljebb az alaptőke 15 százalékáig. A közgyűlés egy újabb esztendőre megerősítette a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. könyvvizsgálói megbízását is.

CÉGINFORMÁCIÓ:

Rába Járműipari Holding Nyrt. A Rába Nyrt. üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó járműipari üzletág alkotja: a Futómű, az Alkatrész és a Jármű üzletág. A Rába Futómű Kft. a világ egyik vezető futómű tervező és gyártó társasága, mely speciális futóműveivel és nagy sorozatú futóműalkatrészeivel számos országban jelen van. A győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde ’A’ kategóriájában jegyzik, exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az USA, az EU és a FÁK országok.