Regisztráció Elfelejtett jelszó

Gann legyező és társai

Gann sajátságos terminol…

#524561 Hobgoblin

Gann sajátságos terminológiát használt, először ezt kell megérteni. A Gann-féle „szögek" nem mértani szögek. Erre bárki rájöhet, aki látott már kereskedőplatformot, hiszen függőlegesen és vízszintesen el lehet nyújtani a grafikont, a mértani szögek itt értelmezhetetlenek. Szög (angle) alatt egyszerűen azt értette Gann, hogy megadott mérték szerint van egyensúlyban az ár és az idő. A négyzet szintúgy sajátosan értelmezendő. Amikor az ár és az idő a megadott mérték szerint egyenlő (time equals price), azt nevezte „négyzetelésnek" vagy „négyzetre emelésnek" (squaring price and time). Tehát a legelső mérték legelőször is 1×1, vagyis amikor 1 időegység = 1 áregységgel. Ebből lesz az az átlós vonal, ami egyenletes beosztású grafikonra rajzolva nyilván 45 fokban fog állni, csak ezért nevezte el így, és ezért tévesztik össze a mértani szögekkel. Négyzetnek meg azért nevezte, mert ha az egyenletes grafikonon ezt az 1 egységnyi árat és 1 egységnyi időt összekötjük (most nem átlósan, hanem a két tengely mentén mozogva jobbra+föl, és föl+jobbra), akkor négyzet alakot fogunk látni. De ha 2×1 az arány, akkor máris nem négyzet. A „legyező" stb. mind csak az értetlen emberek és szoftverírók találmánya, mint ahogy az is, hogy ezek a Gann-féle „szögek" valamiféle trendvonalak lennének. Pedig nem önkényesen vannak felrajzolva több pont összekötésével, hanem matematikailag előre kiszámított vonalak az ár és az idő viszonyában egyetlen pontból. A százalékok ugyanígy, az árhoz kell őket hozzáadni vagy abból kell kivonni meghatározott szabályok szerint, nem csak egy árkilengés közé berajzolni.

Re: remek

#450132 Bendeguz Előzmény: #450122

Persze, volt bennem némi túlzás. Utólag minden gyönyörűen megrajzolható, de poziban olyat is belelátunk, ami nincs is.

Re: remek

#450122 Hathor Előzmény: #450118

Fülescsésze, dupla csúcs, stb ér valamit szerintem. ha jól felfedezhető mások számára az alakzat, és forgalom megfelelően megerősíti a kitörést, akkor szerintem lehet vele számolni, ha nyakvonalat átviszi.

Re: remek

#450121 Hathor Előzmény: #450115

Ez a legyező az égvilágon semmire nem jó, nem használható.

szerintem aki használ TA-t az már rájött ,-)

Herceg jól mondja. Utólag felhúzható valami, de akkor sem igen esnek egybe dolgok.

Találkozási pontok bárhol találhatóak egy grafikonon.

Ehelyett használjon az ember fibonaccit.

Minden esetre köszönöm én is Forintnak, örülök ha vannak hasznos írások, főleg ha TAs!

Re: remek

#450118 Bendeguz Előzmény: #450115

Ahogy az összes füles csésze, dupla csúcs és a teljes díszes társaság. Utólag könnyű okosnak lenni. Mit meg nem adnék bármely likvid részvény következő évi chartjáért...