Budapest, 2019. május 27., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,29 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 40 207,91 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval alacsonyabb, 3,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a vegyes ázsiai képet követően emelkedéssel indították a hetet az európai részvénypiacok. A forgalom visszafogott volt, mivel az amerikai piacok és az Egyesült Királyság részvénytőzsdéje zárva tartanak, ennek ellenére mérsékelt emelkedés látszik a főbb piacokon. Hozzátette, vannak persze kivételek, mint az olasz tőzsde, amely a költségvetés miatt kilátásba helyezett túlzott deficiteljárás miatt mérsékelten esik. Összességében azonban emelkedés tükröződik, ahogy a hazai parketten is, ahol a nagy papírok közül egyedül a Mol ára csökkent. A legjobban teljesítő papír az OTP volt.

A Mol 30 forinttal, 0,93 százalékkal 3180 forintra gyengült, 719,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 190 forinttal, 1,59 százalékkal 12 150 forintra erősödtek, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,85 százalékkal 413,50 forintra nőtt, forgalma 150,6 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 40 forinttal, 0,80 százalékkal 5030 forintra emelkedett, forgalmuk 287,5 millió forintot ért el.

A BUMIX 4185,53 ponton zárt hétfőn, ez 36,20 pontos, 0,86 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.