Beborult az ég, zápor várható az Országos Takarékpénztár egész területén.

OTP napos:

alt

Felhívnám a figyelmet egyből a forgalomra, hogy tömést láthattak a kedves kereskedő hölgyek és urak. Kezdeti lelkesedésben vígan szórták az illetékesek a papírokat és a "sell the news" fogalom ismételten helytálló lett. A bollinger közepe erősebb támasz, hiszen pár napja is az állította meg az esést lefele. Amennyiben nem sikerül, akkor validálódhat egy fejváll alakzat, amelyet egyelőre nem rajzoltam be, mert kiátkoz a többség az országból, no meg lehet médiatörvény ellenes. Ha holnap mégis sikerül 5600 felett zárni magas forgalom mellett, akkor vételekkel lehet próbálkozni, különben csak 200-as mozgóátlag környékén.

OTP 60 perces:

alt

A reggeli atyai saller kitartott egész nap, amelynek forgalma megközelítette a múltheti fordulós gyertyáét. Mondhatni valakik jól eltalálták a piac alját és tetejét. Ebből következtetve, ha sikerül egy órás emelkedő gyertyát összehozni közel 1 millió db-os forgalommal, érdemes vásárolni, de addig hagyjuk a papírt. Várhatóan reggel réssel lefele nyit és nagyjából 5500 körül számíthatunk egy kis megállásra, ha pozitívan állunk a papírhoz. Amíg nincsen nagy forgalmú vételt jelző gyertya, ne próbáljuk támasztani. Mindenesetre, ha a nyitó rés érintetlen marad a nap hátralévő részében, akkor jelentősebb esésre készülhetünk, amelyre érdemes shortot nyitni.