A gyors a vártaknál is katasztrófálisabb lett, ez persze nem biztos, hogy befolyásolja a részvények árfolyamát. A cégnél "jól látszik" a valódi részvényesi értékteremtés. Az adatok önmagukért beszélnek, ezt a veszteséget nem csak a válságra kellene fogni, bár egész gyj-t ezzel magyarázzák.

alt

Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató elmondta:

  • 2009. első negyedévében tovább súlyosbodott a gazdasági recesszió, ami a finomítói és petrolkémiai fedezetek visszaesését és volatilis devizaárfolyam mozgásokat okozott. Azon intézkedéseink révén, amelyekkel már a krízis első jeleire reagáltunk, a MOL kedvezőbb helyzetben van versenytársaihoz képest, hogy kiállja a jelenlegi gazdasági visszaesés próbáját. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a recesszió ellenére szinten tudtuk tartani az értékesítési volumenünket, valamint, hogy javítottuk a cashflow termelő képességünket. A földrajzilag diverzifikált és integrált üzleti modellünk előnyei megmutatkoztak a 2009. év első negyedévi eredményében is. A Kutatás-Termelés divíziónk kiemelkedő eredménye, illetve a Gáz és Energia divízió jelentős eredményjavulása részben ellensúlyozta a Feldolgozás és Kereskedelem valamint a Petrolkémia szegmensek gyengébb teljesítményét. A folyamatos hatékonyság-javítási törekvésünk “védjegyünkké” vált. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az élenjáró hatékonyságunkat az INA-ra is kiterjesszük. A MOL minden intézkedést megtesz a jelenlegi piaci feltételekhez való optimális alkalmazkodás és jelenlegi erős pénzügyi pozíciójának megőrzése érdekében. Középtávú célunk egy még erősebb pénzügyi pozíció elérése, hogy felkészüljünk a majdani gazdasági fellendülés idején kínálkozó lehetőségek kihasználására.

Érdekesség:

  • "A hosszú lejáratú hitelek állománya, beleértve a hosszú lejáratú hitelek éven belüli részét (amely főként a MOL által a pénzügyi kimutatások elkészítéséig a hitelek lejárat előtti, újra lehívható visszafizetéseit tükrözi), 24%-kal nőtt 2008. év végéhez képest, főként a Ft árfolyamának euróhoz és USD dollárhoz viszonyított gyengülése következtében. 2009. március 31-én a MOL Csoport teljes adósság-állományának 64,8%-a euróban, 33,6%-a USA dollárban, míg 1,6%-a forintban és egyéb devizákban állt fenn. Az eladósodottsági mutató értéke (nettó adósság aránya a nettó adósság és a külső tulajdonosok részesedését is tartalmazó saját tőke összegéhez) 2009. I. negyedév végén 40,9% volt a 2008. december végi 35,9%-kal szemben. A Magnolia által kibocsátott átváltható értékpapírok tulajdonosai részére 2009. I. negyedévben járó 1,8 Mrd Ft kamatfizetés pénzügyi rendezésre került, míg a Magnolia által birtokolt részvények után nem lett osztalék kifizetve. A kamatfizetés közvetlenül a saját tőkében, a külső tulajdonosok részesedése mérlegsoron került elszámolásra."

Forrás: http://www.bet.hu/newkibdata/102112828/MOL090518QR01H.pdf