A kínai kormány a jövőben hazai gyártású autókat akar látni az állami gépkocsi flottában - derült ki az ipari és információs technológiai minisztérium által közzétett listából.

A tervek szerint az állami autóparkban nem lesz már helyük az új Audiknak, és más külföldi autók vásárlását sem engedélyezik. Mindez azt jelenti, hogy a már jelentős pozíciót szerzett nyugati márkák kimaradhatnak a kínai autópiac 13 milliárd dollárt jelentő, fontos szegmenséből.

Az állami szervezetek, hivatalok éves beszerzésére hivatalosan 412 modellt hagytak jóvá, s ezek között az idén kizárólag kínai márkák szerepelnek. A lista a China Daily (CD) című lap keddi számában közölt összeállítás szerint előterjesztés, amellyel kapcsolatban március 9-ig véleményt lehet nyilvánítani. A cél a kínai autógyárak helyzetbe hozása, a hazai ipar védelme olyan versenytársakkal szemben, mint a General Motors Co, vagy a Volkswagen AG. A kormányzati autópark 80 százalékát jelenleg külföldi márkák teszik ki, s ezen belül is az Audié egyharmad rész. A világ legnagyobb autópiacán minden 10 autóból 7 külföldi márka. Egy ilyen drasztikus lépés ellenállást válthat ki a helyi kormányzati közbeszerzést bonyolítók részéről - véli a CD-ben Klaus Paur, az Ipsos kutatója. Szerinte ha valaki viszonylag magas beosztásban van, biztos, hogy Audit szeretne, hisz a márka, a hírnév, a megjelenés igen fontos.

Az új rendelkezésben azt is előírják, hogy a hivatalos használatú, így például adóhivatali gépkocsik motorja nem lehet nagyobb 1,8 literesnél és nem kerülhet többe 180 ezer jüannál (6,2 millió forint). Az autó gyártójának igazolnia kell, hogy az elmúlt két évben bevételének 3 százalékát kutatásra és fejlesztésre költötte. Kínában 2010-ben 80 milliárd jüant (12,7 milliárd dollár) költöttek állami autók beszerzésére, ami a teljes személyautó értékesítés 4,5 százalékát jelentette. Az Audi eladásainak 20 százaléka származik állami vásárlásokból. A középkategóriás VW, GM, Toyota, és a Nissan autók esetében becslések szerint ez az arány 10 százalék alatt van.

Mindazonáltal piaci elemzők nem igazán tartják "tragikusnak" a lépést, inkább szimbolikus jelentőségűnek vélik. Az állami beszerzések ugyanis csak kis - 5 százaléknyi - hányadát jelentik a piacnak, amelyen tavaly 14,5 millió személyautó fogyott. Az Audi gyártója, a Volkswagen máris úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés gazdasági következménye korlátozott lesz.

MTI