Magyar Telekom lehet az első bluechip, mely a 2009-es mélypontot eléri és esetleg letöri amivel új történelmi mélypontra kerülhet.

MTEL Napi:

alt

Tavalyi év óta alul teljesít a papír, de ideiben kiemelkedően gyenge volt. Ennek köszönhető, hogy 500 alatt lehet vele kereskedni. Emlékeim szerint 2009-ben csak egy pánik leszórásnak volt köszönhető a mélypont, azonban most eséyles, hogy normál kereskedés mellett jut el odáig a cég árfolyama. Felfelé erős ellenállás lesz 525, célár pedig 466. Valószínűsíthető, hogy a volatilitás és forgalom is magas lesz a hét hátralévő két napjára. Következő időszakban az előbb említett két érték lesz a megharározó.

MTEL Heti

alt

Gyertyák méretén jól látszik, hogy egyelőre nincs pánik, ezért számíthatunk arra, hogy majd bekövetkezik. Egyedüli reményhalnak a duplacsúcs lehetőségét vetném fel, de sajnos nem úgy néz ki a történet, hogy megelégszik ennyivel a részvény. Sok okosságot nem lehet mondani, nem látszik fényes jövő a papír előtt. 470 támasz, próbálkozni lehet, hátha visszatesztelésre kerül 525.

Sok sikert!