Fennállásának legeredményesebb félévét tudhatja maga mögött a Volkswagen Slovakia, amely az év első hat hónapjában több mint kétszeresére növelte termelését az előző év hasonló időszakához képest - közölte az MTI pozsonyi irodájával Vladimír Machalík, a pozsonyi VW szóvivője kedden.

A vállalat gyártósorairól az első hat hónapban 209 400 gépkocsi gördült le, ami 122 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest. A vállalat bevétele éves összehasonlításban 43 százalékkal emelkedett az első félévben, és elérte a 3,44 milliárd eurót.

"2012 első hat hónapja a Volkswagen Slovakia 21 éves történetének legeredményesebb féléve volt" - mondta Albrecht Reimold, a pozsonyi VW igazgatótanácsának elnöke. Hozzátette: a rekorderedmény részben a New Small Family modellek gyártókapacitásának megnövelése, részben pedig az ott készülő sporthaszongépjárművek (SUV) hétnapos munkahétben való gyártásának köszönhető. Az SUV családba tartozó modellek az idei év első hat hónapja során a gyártás 56, a New Small Family modellek pedig a 44 százalékát tették ki.

A VW pozsonyi gyára jelenleg a legnagyobb gépkocsigyár Szlovákiában. A gyártás kezdete - 1992 februárja - óta több mint 3 millió gépkocsi készült el ott. A 8400 embert foglalkoztató vállalat bevétele 5,19 milliárd euró volt. A VW, amely 2011-ig 2,1 milliárd eurót fektetett be Szlovákiában, júliusban új karosszériaüzem építését kezdte meg Pozsonyban 600 millió eurós beruházással.

MTI