A válság előtt felfuttatott rohamos növekedés, az ingyen hitel kihelyezés széles társadalmi rétegekben, fogyasztói társadalom létrehozása, örök jólét álmának elhitetése vezetett oda, hogy ma már az államok vannak komoly finanszírozási bajban a világban. A következőkben bemutatom, hogy az esetleges összeomlás a magyar piac vezető papírjaiban milyen árfolyamszinteket eredményezhet, mely papírokkal lehet probléma.

BUX:

Heti grafikon:

alt

Jól látható, hogy a 25000 elérésével, csak visszatesztelte a letört trendvonalat az index. BUX a legtöbb nemzetközi tőzsde indexet felülteljesítve az utolsó fibonacci szintig emelkedett - amely 25200 - így ledolgozva az esés 76százalékát. Azonban amilyen látványos volt a felfele, hasonló ütemben történhet meg az esés is. Érdekes, hogy az ADX indikátor beadta a short jelet, amely minimum long zárást jelent. 19600as szint nagyon fontos a buxban, annak törése után egyértelműnek kell lennie, hogy ismét vérmedve jön.

Havi chart:

altAz utolsó emelkedő trendvonal törése egyelőre még nem történt meg ezen a felbontásban, de ilyen időtávon nem is ez a helyes nézet. Bollinger szallag tetejét még érinteni se tudta, iszonyatos a volatilitás illetve a forgalom mértéke is figyelmeztető. Az index a 2000es évek szintjére esett vissza, majd ismét beárazta az index a gazdaság aranykorát.

Havi chart logaritmikus:

altItt viszont remekül látni, hogy a letörés már réges régen megtörtént, így a jelenlegi száguldás bika piacnak még korai nevezni. Sajnos a körülmények azt sugallják, hogy huzamosabb ideig nem biztos, hogy ismét eljön. A bux végső célára 5000 pont körül várható, ha nem sikerül megoldani a problémát. Időtáv itt években értendő.

MOL:

Havi chart

altGrafikonon szembetűnő, hogy milyen gyatra részvény volt hosszú éveken keresztül, gyakorlatilag hét éven át sávozott. azonban süt a chartról, hogy a mol managment micsoda zsenialitással vásárolt be ATH-n, tehát gyakorlatilag mesteri öngólt lőttek. Jól látható benne, hogy próbálnak istent játszani ebben a kis országban, ők aztán megmutatják jeligével, de egy nemzetközi hurrikánban pont egy veréb fingot érnek. Az emelkedési trend megtörött, forgalom alacsony, mert a részvény minden szempontból érdektelenné vált long oldalról. Várható, hogy visszaesik a sávba, ahonnan indult, de ez a jobbik eset. Remélem a részvényt vásárlók tudják, hogy a mol managment deviza hiteles saját részvény akcióját egyszer vissza kell fizetnie a cégnek.

Havi log chart:

altEz a grafikon még rondább, mint a megszokott felbontás. Ha a buxnál alkalmazott analógia szerint akarunk célárat számolni, akkor bizony komoly gondban vagyunk, mert nem értékelhető értéket mutat. Azonban százalékos számítás esetén a célár kb 5600.

Mtel:

altPapír grafikonja elég rosszul fest hosszútávon, nincsen benne nagy növekedési sztori egyelőre. Tavaly elért csúcsát idén megközelíteni sikerült csak, így egyértelműen kijelenthetjük, hogy medve papírról van szó. Az első blue chip, ahol visszatért a véremedve. Célár számításnál itt is elég meredek érték adódik, amely 264 körülre várható, százalékosan számítva 380 jön ki.

OTP:

altAz 50százalékos fibo szintről lefordult a papír meredeken, nagy forgalommal. Sokan elfelejtik vagy nem is tudják, hogy az otpt a bevezetés óta tizedelték egyszer vagyis az 1000ponton bevezetésre került papír 109600Ft-ot ért fénykorábban vagyis közel száztízszerezett. Ebbe érdemes belegondolni, amikor az esés mértékén csodálkozunk. Az otp egy hazai siker történet, amelyhez leginkább a lufi fújást lehet hasonlítani, de mindenesetre az elért elmozduláshoz kell hasonlítani mindent. A tavalyi 1232es árfolyam az 1997-es csúcshoz köthető vagyis bő tíz évet adott vissza a papír másfél év alatt. Ezen azért érdemes elgondolkozni, hogy az ilyen mozgások vajon milyen gyorsan szűnnek meg a piacokon.

OTP log chart:

altItt sokkal jobban látszanak a mozgások arányai és annak mértéke. Célárat itt sem lehet meghatározni a szokványos fibonacci extension segítségével, így százalékos számítást alapul véve 831Ft jön ki. Ezt nagyon nehéz elképzelni jelenlegi körülmények között, de mire eltudják az emberek, addigra általában késő. Az otp valaha volt legalacsonyabb árfolyama 83Ft, ami pont ennek a tizede, ez csak érdekesség.

Richter:

Havi chart:

altA kis gyógyszer papírunk az orosz válságot érezte meg legjobban a chart alapján, ez a válság nem okozott benne nagymértékű kitárazást. Szintén 1997es szintekig esett az árfolyam, de egyedüli papír, ahol új nagytulajdonosok jelentek meg. Az egyedüli probléma, hogy ezek nem szakmai, hanem pénzügyi befektetők, akik hamar túladnak a papírokon, ha forrósodni fog a helyzet. Célárunk 16500 magasságába mutat, százalékosan pedig 19670.

Logaritmikus chart:

altItt látható az orosz válság szemléletesen, hogyan omlott össze két hónap alatt a papír. Újat nem tudok írni, csak szemléletesség miatt töltöttem fel.

Ezen elemzéssel nem pánikot szeretnék kelteni, hanem felhívni a figyelmet egy lehetséges nemzetközi összeomlás várható hazai hatásaira. Azt hiszem először olvasható ilyen szemléletű és célárakat tartalmazó elemzés a hazai legfontosabb papírokra. Remélem, hogy a fenti feltevések nem valósulnak meg, de tőzsdén reménykedni TILOS. A nagy papírok közül a mol és otp van legjobban kitéve a válság hatásainak, így ezekben várható a legnagyobb veszteség, míg a másik kettő papír esetében nem kell tartani a totális összeomlástól. Sajnos az államcsődök veszélyének növekedése mellett a bank csődök száma is szaporodhat európában. Nem szabad elfelejteni, hogy a hazai piacon még mindig kb 65-70% a külföldi tőke aránya, így azok kivonása beláthatatlan illetve a fenti elemzéssel már látható mértékű eséssel járhat.

Jelen piaci körülmények között egy új bika piac elindításának nincsen meg sem a fundamentális, sem a pszihológiai alapja. Sok szerencsét kívánok és a stop legyen veletek.