Ez a blogbejegyzés is válasznak indult, de akkora lett és olyan teljes, hogy inkább ide is beírom. A lényeg az, hogy mi a hazugság Görögországgal bajával kapcsolatban, mi az igazság, és hogy milyen egyszerű is lenne a bajok megoldása.
"Na nehogy már kitaláljad, hogy bármely emberi rendszer müködéséhez a 'hit és a bizalom' nélkülözhető erények ???"
Ezt írtam volna? Még az ellenkezőjét sem.
Olvassad el még egyszer a cikket. A cikk arról próbál értekezni, hogy Görögországban AZÉRT csökken a fizetési hajlandóság és az adóbevétel, mert csökken a "hit és a bizalom", majd sejtelmesen azt kezdi el sugallani, hogy ezen mások is gondolkodjanak el, péládul a konzervatív kormányok. Na ezért rühellem a fanatikus liberálbolsevikeket, mert ilyen aljasok.
Merthogy az egész cikk egy nagy bullshit, ha valóban elgondolkodsz rajta, nem más, mint a liberálbolsevik ideológia védelmezése.
Miért is? Hát azért, mert ha van valami, ami biztos, az az, hogy Görögországot minden hit és bizalom ELLENÉRE hülyére hitelezik jelenleg is, adósságokat írnak le, és jelenleg sokkal kisebb az adóssága, mint korábban amikor még "A" osztályú adós volt, mindehhez kisebb a hozamelvárás is (EKB-IMF vs. piac), azaz az látszik, hogy valójában a korábbi időszakhoz képest tele kellene lenniük pénzzel és megkönnyebbüléssel. Akkor miért nincs ez így? Vajon miért van az, hogy egy megtizedelt(!) államadóssággal, de nominálisan is töredékére esett adóssággal és hozamelvárással egy ország nem megkönnyebbül, hanem egyenesen drámai gyorsasággal kezd összeomlani?
Most ne kezdjünk el arról értekezni, mert messzire vezetne, hogy milyen is az, ha az EU+IMF diktátumait, és gazdasági terrorját ""az ország és a zemberek érdekében" bevezetik valahol, de külön furcsa, hogy erre a cikk nem tér ki, holott egészen nyilvánvaló az, hogy a problémák akkor kezdődtek el NYÍLTAN, amikor a """szakértőket""" odatették és megvalósították (egyébként 100%-ban) azt a gazdaságpolitikát, amit előírtak nekik, hogy az a megoldás, azaz az endlösung.
Most csak gondolkodj el azon, hogy mi köze lehet ennek a szituációnak a "hithez és a bizalomhoz"? Hát pontosan semmi. Ha jobban belegondolsz, akkor az látható, hogy Görögországot szinte pénz nem számít alapon hitelezték fel, adták lejjebb a kamatszintet, de akkor hogyan lehetséges a teljes összeomlás méghozzá ilyen példátlan gyorsasággal?
Úgy lehetséges ez, hogy Görögország eddig mást sem csinált, csak a liberálbolsevik közgazdaságtant: gyakorlatilag hozammentes pénzt hívott le, majd ezt megtízszerezve dobta ki alacsony kamaton a gazdaságba és a lakosságnak. Innentől kezdve gyakorlatilag mindenki csak szirtakizni kezdett, a görög lustaság és vállalatok elképesztő hanyagsága pedig világszerte hírhedtté vált, hiszen hozzászoktak, hogy nem kell dolgozni, a pénz ingyen van. Ennek megfelelően éves szinten - gazdaság helyett - adósságot kezdtek növelni és ezt egyre iparibb szinten művelték, azaz évről-évre sokkal több adósságot hoztak létre, és részben ebből refinanszírozták a régit, részben ebből éltek fel még többet.
Mi volt ennek a liberálbolsevik GDP szerint az eredménye? Az volt látható, hogy Görögország kiváló adós, hiszen mindig rendben törleszt, az volt látható, hogy (valójában a FELÉLÉS MIATT) nő a fogyasztás, (vagyis liberálbolsevikul) a GDP, tehát nyugodtan adósodhatnak tovább. Tessék megnézni mennyi lett az államadósságuk mire a botrány kipattant: Több száz milliárd EUR, amivel szemben az égvilágon semmi sem áll, nemhogy tartalék, de ténylegesen ebből létrehozott állami tulajdon, vállalat sem. Vagyis ezt smán felélték. Osszad le ezt a hatalmas összeget éves szintre és máris láthatod, hogy évente minimum 20-50 milliárd(!) EUR-t éltek fel! Persze, hogy kialakult egy jólét és egy arra alapított hatalmas hitelpiramis, csakhogy azt kell, és azt érdemes meglátnod, hogy ennek a piramisnak az inputja egyszerűen az évről-évre növekvő hitelfelvétel volt, mert ez tartotta életben, ez növelte annak a méretét.
Tehát:
- a növekvő hitelállomány egy része a régieket refinanszírozta,
- a növekvő hitelállomány egy részét felélve jól működő gazdaságnak mutatták be az országot, jólétet mutattak, holott gazdaság már nem is volt, mert arra semmi szükség nem volt, gyakorlatilag átálltak a mindent importálnakra a görögök, hiszen olcsóbb volt az import, mint a belföldi termelés. Márpedig liberálboslevikul ez annyit tesz, hogy a belföldi termelés versenyképtelen, gazdaságtalan, tehát pusztulnia kell. Nincs is mára semmijük.
Abban a pillanatban tehát, amikor a fenti piramisból kihúzod a dugót, akkor az kényszerűen össze fog dőlni, egyszerűen azért, mert nem lesz ami fenntartsa.
NAMÁRMOST, és most kapaszkodj: Az egyetlen lehetőség arra, hogy Görögország ne drámaian essen össze, ne azonnal bukjon hatalmasat, az az lett volna, ha megmarad az adóssága, DE mondjuk 20 évre beszűntetheti az adósság hozamkifizetését ÉS megkapnak még annyi hitelt szép csökkenő ütemben, amellyel az életszínvonalat LASSAN csökkenthetik oda, amit a saját gazdasági fejlettségük és tényleges értéknövelésük megengedhetővé tesz a számukra.
Vagyis, abban a pillanatban, ahogy arra kötelezték őket, hogy nem csak a hozamot, hanem az ALAPOT IS törleszteni kezdjék, azzal halálra ítélték őket, mert ezt a drámai változást lehetetlen volt normálisan levezényelni, ugyanis ezt nem lehet megcsinálni. Impossible mission. Csak gondolj bele:
- Egyszer azzal, hogy nem kapnak újabb MAGASABB hitelt évről-évre, már azzal nagyot zuhant volna az életszínvonal, hiszen addig ez volt a legnagyobb "iparága" és "pénzügyi hasznot" biztosító része az országnak,
- Azzal, hogy a nem kapnak TÖBB hitelt évről-évre, azzal valójában tényleges adósságszolgálatot írnak elő az országnak, hiszen eddig valójában nem törlesztettek soha, most meg muszáj törleszteni a kamatokat, mert már nem kapnak rá hitelt,
- És végül azzal, hogy még a nettó adósságot is törleszteniük kell,
azzal minimum a bibliai tíz csapást mérték rá az országra, hiszen egy ország, amely eddig SOHA nem fizetett törlesztést a tényleges gazdaságából származó bevételéből a hitelei után, az sokként fogja megélni azt, hogy hirtelen nemhogy az életszínvonal fenntartására nincs pénze, hanem nincs pénze a gazdaságba befolyatott pénzekre, és végső soron drámaian magas összeget kell kifizetnie adósságszolgálatra a korábbi semmi helyett.
Magyarán szólva, hiába volt eddig bármekkora is a görög GDP és bármekkora az adósságuk, valójában úgy életek, hogy a bevételeiket ÉS az új hitelek ott maradt adótartalmát is FELÉLTÉK, de egyebekben nem volt kötelezettségük. Tehát tökéletesen mindegy, hogy mennyi az adósság, mennyi rá a hozam, a piramis fenntartásához elegendő az, HA MINDEN ÉVBEN ANNYIVAL TÖBB ÚJ HITELT TUDNAK FELVENNI, mint amennyi az adósságszolgálat az adott évben.
Vagyis ebben a kontextusban már kezd érthetővé válni a "hit és a bizalom", a liberálbolsevik közgazdaságtan addig marad fenn, amig valakinek cui prodestjében áll az, hogy számolatlanul tolja oda a pénzt, akárcsak a gazdának, aki számolatlanul tömi a libát, vagy hízlalja a disznót, hogy levágja, amikor eléri a vágósúlyt.
Ez Görögország esetében eljött. A játék lényege pedig az, hogy az eddigi magánadósoknak az volt az érdeke, hogy Görögország maradjon így, ""növekedjen"", mert akkor a pénzük papíron meg van, és minden évben jön rá a hozam. Eszük ágában nem lett volna bedönteni. Csakhogy egy idő után ők már nem képesek finanszírozni, mert nincs olyan mennyiségű pénz, főleg, ha rendszerszinten előre megfontolt szándékkal kivonják azt a piacról - vagyis hirtelen elkezd Görögország problémába kerülni, mert nem tudja a piramist fenntartani. Ekkor megjelennek a "megmentők", akik hirtelen átváltják a "látszólag drága" hiteleket "olcsó hitelekre", viszont elvárják, hogy azt törlesszék is vissza az alapokkal együtt. GYORSAN.
Ez viszont természetesen lehetetlen, hiszen azzal, hogy nem növekedhet az adósságuk, azzal pont kinyírták az úgynevezett gazdaságuk legfőbb adó és pénztermelő szektorát, ami annyit tesz, hogy eleve komoly gondba kerül az ország, azzal pedig, hogy törlessze az adósságot is, azzal már teljesen lehetetlen helyzetbe, hiszen a gazdaság pénzügyi inputjának megszűntetésével lehetetlen annak a fennmaradása, az csak összeomlani tud egészen az alapjáig.
Egyszerűen itt látszik az, hogy nem az a lényeg, hogy mennyi az államadósság, meg a hozam, hanem az, hogy az a költségvetéshez képest mekkora tétel. És itt pontosan az látható, hogy például Magyarország esetében lényegében véve MINDEGY(!) hogy mennyi az adósságszolgálat, mert annyira kis tételt tesz ki az adóbevételeken kívül, hogy még annak a duplázása sem tudná az országot bedönteni, pláne most, amikor már szufficites minden szempontból a költségvetés, ha az inflációt is figyelembevesszük.
Ha tehát jobban megnézed, akkor ordít az, hogy valójában mi vagyunk azok, akik pontosan azt csinálják és úgy, ahogy Görögországtól elvárták volna, ennek ellenére általában errefelé nem szokták ezt szeretni és akarják bevezettetni ugyanazt a terrort, ami az összeomláshoz vezet. ÍGY KELL EZT NÉZNI.
"Hit és bizalom" csak úgy értelmezhető a liberálbolsevik közgazdaságtanban, hogy aki NÖVEKVŐ HITELBŐL AKAR JÓLÉTET, AZ FEKÜDJÖN LE A LIBERÁLBOLSEVIKOKNAK ÉS ADJA EL AZ ORSZÁGÁT. Köszönöm, nem kérek belőle, látom a PIIGS-et, lassan a maradék nyugat európai országot, akik felültek ennek, én örülök annak, hogy mi nem megyünk bele ebbe.
Azaz, én örülök annak, hogy nálunk most már nem a "hit és bizalomra" építenek, hanem a "számokra és tényekre", valamint arra, hogy nem a növekvő uzsorából akarunk jólétet hazudni, hanem azon a színvonalon akarunk élni, amit megengedhetünk magunknak, mert hosszú távon egy ország csak akkor maradhat fenn, ha a "hit és a bizalom" az országgal, és nem idegen érdekekkel kapcsolatban értendő.
Amikor magától értetődően a HAZÁBAN való hitet és bizalmat fogja jelenteni, újra és immár véglegesen.
Mert nincs más. Egy ország nem számíthat másokra, nem adhatja sem ki, sem el magát, nem építhet arra, hogy ha jó fiú, hű kiszolgáló csinovnyik lesz, akkor majd a hatalomban tartják a politikai elitet új hitelekkel, még nagyobb hitelekkel mert nem lehet így élni, csak ideig-óráig, illetve addig, amig az imperialista világrend talál újabb kizsákmányolható területet, ahonnan a beáramló zsákmány finanszírozza a pocsékoló életmódot. Azzal, hogy Kína beintett a világnak, ennek az esélye is elmúlt, hiszen kár Indiával, meg Afrikával kapálózni, ott nincs akkora forrás és vagyon, amivel az Imperialista világ kirabláson alapuló életszínvonala fenntartható lenne.
Jól látható az, hogy az USA hanyatlása során nem válogat az eszközökben, a teljes tárházát rászabadítja mindenkire aki ellenáll a szabadrablásnak (szabad piac, Transparency interfosional, Imperial Monetary Force), és akár Európa utolsó csepp vérét is kiszívják, csak hogy a császár (elnök) hatalma töretlen legyen, a birodalom határai pedig sérthetetlenek.
Most nem elég a pénzt kinyomtatni, most bizony sürgősen be kell szipkázni az értéket - ez látható Görögországban.
Görögország ugyanis menthetetlen, hiszen az életszínvonalának fenntartása lehetetlen, ugyanis saját iparral, tényleges gazdasággal gyakorlatilag nem rendelkezik, ennek megfelelően ugyan miből tudnának adót fizetni? Ahogy még nagyobb az elvonás az két oldalról is nyírja a még megmaradt cégeket: Egyszer, mert a dúrván megemelt adók miatt romlik a működőképességük, egyszer azért, mert azzal, hogy a lakosságtól eltűnik a bevételi forrásuk (újabb hitelek). Innentől eleve képtelenség tőlük adófizetét elvárni.
Magyarán szólva, nem az a baj, hogy a görögök nem fizetnek adót, hanem az, hogy eddig amit fizettek, azt is mindig ÚJABB HITELEKBŐL fizették minden szinten, mind állami, mind magán, mind céges vonalon, ami bizony annyit tesz, hogy ha nincs újabb hitel, akkor valójában egy CSÖKKENTETT ADÓFIZETÉS is TÉNYLEGES adófizetéssé vált volna, és már az is drámai életszínvonal csökkenésben manifesztálódott volna.
Naszóval, remélem így, kifejtve világos, hogy mi a baj Görogországban: Olyan pályára tették, amiből lehetetlen a kijövetel és a vége csak Görögország vagyonának, avagy területének a felosztása lehet, esetleg annak hagyása, hogy hosszú és fájdalmas agóniába, vagy Jugoszlávia szerű kezelhetetlen háborúba sodródjon, ami csúnyán problémás a jószomszédi Törökország igényei miatt, és akkor most Ciprusról nem is beszélnék.
Egyszerűen akkora a baj, hogy hihetetlen, és tudható, hogy nem megoldani akarják, hanem eszkalálni, hiszen minden eszközt az utóbbi érdekében vetnek be, és semmit sem tesznek az előbbiért. Namármost ha ezt valaki képes megérteni, akkor szerintem azt is megérti, hogy miért nem szabad az idegen és internacionalista liberálboslevikokra hallgatni - mert abból csak ez lehet. Azt is meg fogja érteni, hogy vagy komplett idióták ülnek ott, akik tényleg semmit sem értenek az egész VALÓS gazdaságtanból, vagy olyanok, akik nagyon is értik.
De bármelyik is az, az ilyenektől származó "hittől és bizalomtól" úgy kell menekülni, mint ahogy az ördög menekülne a szenteltvíz elől. És innentől lesz teljességgel érthetetlen az, aki mégis az ezekben való hitet és ezeknek való megfelelést akarja propagálni, hogy anélkül nincs élet. Pedig csak anélkül van.
Namármost innentől kezdve azt hiszem érthető, hogy mennyire belement a fejetekbe a hülyeség a bankrendszerrel, meg a kölcsönnel kapcsolatban, mert folyamatosan mantrázzátok fel, hogy a rendszer csak akkor működik, ha a bankrendszer évről évre jobban működik holott nyilvánvaló, hogy ez egy az egyben azt jelenti, hogy akkor tartható fenn a liberálbolsevik gazdaság, ha EGYRE TÖBB PÉNZ, azaz EGYRE TÖBB ADÓSSÁG kerül bele, mert akkor fedi el az ellenérték nélküli többletpén azt, hogy nincs mögötte semmi, legkevésbé gazdaság, avagy kitermelhetőség, más szavakkal a visszafizetés lehetősége sem.
Görögországban sem az a baj, hogy nincs hitel: Üssed fel a görög bankok mai kínálatát, olcsóbban van hitel, mint nálunk. Csak tudod mi a baj? Az, hogy azokat VISSZA KELLENE FIZETNI, az viszont nagyon drága, ahhoz termelni, értéket előállítani kellene. Ezek nem azok a hitelek, amik a "hiten és bizalmon", azaz a liberálbolsevikoknak való feltétlen behódoláson alapulnak, hanem a normál banki hitelek.
Magyarán szólva a bankok ott is hiteleznének, csak azt nem tudnák finanszírozni - ezzel szemben a liberálbolsevikok kiszolgálói már nem adnak felélésére pénzt, mert most már vissza kell hívniuk azt, mert gondban van a birodalom, nem tudja a katonai (pénzpiac és fegyveres) erejét sem fenntartani, az pedig az álmoskönyvek szerint mindig egy birodalom hanyatlását jelenti.
Magyarán:
"Hitre és bizalomra szükség van a bankrendszer működéséhez ahhoz, hogy kölcsön adj a barátodnak, ahhoz, hogy új tudás megszerzésébe kezdj és ahhoz, hogy családot alapits."
Látod mekkora hazug és tróger mocskos ideológia az uzsormaffia és a liberálbolsevizmus? A bankrendszert a barátok, tudás és család közé illesztette. Nem: Isten, Haza, család, olvassad el mit írtál, ELSŐ HELYEN A BANK áll a másodikon a KÖLCSÖN. Döbbenet. Isten és a Haza helyét is átadod a banknak és az uzsorának. Húzzad ki az egészből a bankot és máris érthető lesz a mondatod és pont a lényeget láthatod: AKKOR lesz hited és bizalmad, ha Istenben, a családban bízol ÚGY ÉLSZ, HOGY NE KELLJEN KÖLCSÖNT FELVENNED, tanulj és a családod legyen a legfontosabb, hogy annak ne terhekkel kelljen állandóan szembenéznie.
Annyira belelovaltad abba magad és annyira belelovaltátok magatokat ebbe a liberálboslevik hazugságba, hogy már elképzelni sem tudjátok, hogy adósság nélkül is van élet, nem mellesleg még jobb is, mint az adóssággal teli. Mert az adóssággal teli és az anélküli között van egy apró különbség, az, hogy az adóssággal teliben bizonyosan nincs az, ami az adósság nélküliben lehetséges, az adósságnélküli akár szeretettel is lehet teli.
"A Hit és a Bizalom olyan alapvető erények a társadalom működésében, hogy érvelni sem szükséges mellette."
Természetesen. Hinni Istenben kell, bízni magunkban, a családban és az országban, A SAJÁT ERŐNKBEN. Aki ezek helyére mást állít, az azt sem tudja, hogy mit beszél.
"Azon lehet vitatkozni, hogy ki pontosan mit is ért alatta."
Nem, nem lehet rajta vitatkozni. Csak sajnos te még mindig szeretnél azon, hogy az Istent, Hazát, Családot ki lehet váltani a pénzzel, uzsorával, bankokkal és az ezekben való feltétlen és vak hittel, akár mindent lerombolva ezek tombolása és egyeduralma érdekében.
"Azon is lehet vitatkozni, hogy meddig egészséges hitellel tuningolni a gazdaságot."
Pontosan SEMEDDIG. Mert a hitelt vissza kell fizetni. Ha egy gazdaság egészséges és növekedésre képes, akkor mindig lesz ehhez hitel, hiszen a hitelezés ma sem gond Magyarországon - csak nincs kit hitelezni. Innentől ezt összekeverni a felélésre benyomott pénzekkel mesterségesen létrejött kiszolgáló gazdaságot igen dúrva liberálbolsevik hazugság, amelynek a lényege az, hogy a FOGYASZTÁS ÉRTÉK, vagyis hogy a fogyasztás növekedése nem egy egészséges következménye egy gazdasági növekedésnek, hanem hogy maga a fogyasztás növelés A gazdasági növekedés. Csak nézzed meg Görögországot. Olyan művészi és magas szintre fejlesztették a fogyasztást, hogy már szinte csak abból éltek, ahogy fogyasztottak. Ahogy ezt elveszik már össze is dőlnek.
Pontosan az látszik, hogy amig vakon hittek és bíztak az uzsormaffia liberálbolsevik gazdaságtanában, addig éltek látszólag jól (aminek a hitét te is terjeszteni próbálod, hogy bízni kell ennek ellenére is bennük, sőt, most kell csak igazán és még jobban, hogy ne így legyen... no comment), amig be nem dőltek. Milyen szép magyar népmese is ez:
"És a kisgömböcgörögök boldogan növekedtek évről évre, mig ki nem pukkantak. Ha az uzsormaffia tovább hízlalta volna, az én mesém is tovább tartott volna."
"/Kieg.: Értelmezésem szerint Görögországban a Hit és a Bizalom elsősorban a társadalmi közmegegyezés hiánya arról, hogy mit is kellene tenni...mely probléma Magyarországot is igen erősen érinti/"
Nem akarod érteni sajnos.
A görög társadalom ebben a játszmában NEM JÁTSZIK, ők azok, akiket most ki fognak fosztani, egyszerűen azért, mert nincs más tulajdona, vagyona, bevétele az államnak. AZZAL, hogy adósságot KELL törleszteni, olyan mennyiségű pénzt kell előteremteni, amely csak a vagyon (állami+magán) felélésével lehetséges, amelynek az értéke ráadásul ilyen időszakban (mint mindig) """mit ád az Isten véletlenül éppen a padlón van""". Hát nem érdekes játék az ilyesmi?
Tényleg nem ismerős 1989 Magyarország és a "fizetésképtelenség"? Ugyanezt játsszák el mindig és mindenkivel aki olyan hülye, hogy bekajálja a "van igyen pénz és munka néküli jólét" mézes-mázas maszlagját.
Görögország egy esetben lenne menthető.
Akkor, ha nem leírnák az adósságát, hanem befagyasztanák azt (100%-ban), és évről évre 2%-al engednék azt növekedni mondjuk öt évig, ahonnan kezdve szépen folyamatosan 3%-al csökkentenék évente 15 évig, hacsak nem következik be olyan változás, amely lehetővé tenné az ennél enyhébb leeresztési ütemet.
Magyarán csak azzal lenne menthető Görögország, ha egyelőre tovább növelnék az ott lévő pénzt, hogy a gazdaság, a lakosság és az állam "akklimatizálódni tudjon" a kifosztáshoz, és erre valamennyire fel tudjon készülni. Azzal, hogy egyszerre akarják kifosztani, teljességgel lehetetlenné vált az, hogy bármit is csináljanak, hiszen a görög VALÓS adatokon nyugvó GDP-ből származó profit nem lehet elegendő ahhoz, hogy egyáltalán az adósságszolgálatot kifizessék, nemhogy még az alapot is törlesszék.
Tudod ez milyen? Olyan, mintha Görögország egy auto lenne az NCAP tesztpályáján, a próbababák pedig a görög lakosság, és ezt a liberálboslevikok elindították volna pár évtizede a fal felé azzal, hogy majd jól megállítják, ha túl közel lennének. Most a fal előtt egy méterrel járnak és akkor most kiszólnak a próbafülkéből a bábuk fejhallgatójára, hogy: "és akkor most demokratikusan döntsétek el, hogy mit csináljatok én kiengedtem a féket, minden rátok van bízva!"
Na ilyen ez, amit művelnek.
És ezért nem értem, hogy ezen mit nem lehet látni, avagy érteni és hogy lehet még mindig ilyen fanatikus hittel bízni abban a rendszerben, amely mindent és mindenkit minimum nyomorbadönt, akit megérint. Tudod, olyan ez mint a halál. Csak rálehell, és már vége is van még akkor is, ha erre akkor még nem jön rá.
Te pedig azt hirdeted, hogy a halál az élet. Nem. A halál ebben a kontextusban az a halál, amiből nem születik új élet.
Na ezért lépek én fel mindig és mindenhol ez ellen a világtörténelemben példátlanul destruktív ideológiával szemben. Ha majd ezt egyszer az emberek általánosan felfogják, akkor hidd meg nekem, szépen oda fog ez kerülni a sztálinizmus és a nácizmus ELÉ a destruktív ideológiák élére, aminek a tagadását bűncselekménynek fogják nyilvánítani és amely áldozatainak emléktábálákat fognak avatni.
Végső soron könnyű a választás, ha a józan eszedre hallgatsz, mert csak két teológia van:
"Mások, bankok, uzsora, kiszolgálás"
"Magad, Isten, Haza, Család"
Legutóbbi hozzászólások
Re: nincs cím
#519738 Előzmény: #519597"A szembenállás görcsös öngerjesztő köreinél az az egyetlen megoldás, ha Te is visszaveszel a hangsúlyokból."
Igyekszem :)
"3) Ez a problematika már régóta teritéken van: Fenntartható fejlődés avagy összeomlik-e világ, ha zsugoridok a gazdaság cimen?"
Véleményem szerintt a probléma az, hogy a fenntartható fejlődést az utóbbi évtizedben áttették a pénzügyi növekedésre, ami annyit tesz, hogy egyre több hitelből és semmiből teremtett pénzből akartak jólétet csinálni. Ez viszont annyit tesz, hogy már nem arról szól a kérdés, hogy a fejlődés fenntartható-e, hanem az, hogy az adósságszolgálat fenntartható-e, és ebben a kontextusban mindenképpen csak az úgynevezett előremenekülés marad, hiszen egy deficites költségvetésnél mindenképpen növekszik az adósság, egy nullszalldós esetében pedig megáll a fejlődés, SŐT kezdődik a recesszió, hiszen már a nullszalldó is annyit jelent, hogy több az elvonás, mint korábban, azaz nemhogy nem lehet jobban élni, hanem még az a színvonal sem tartható, ami az előző évben. Ebből viszont pontosan az következik, hogy csökkennie kell az életszínvonalnak, amiből az, hogy csökkennie kell a gazdaságnak.
Vagyis magyarán szólva, addig tartható fenn az uzsorára épített növekedés, amig évente az uzsoraelvárásokkal növelt adósságszolgálatnál MAGASABB pénzkibocsájtás lehetséges. Ez egy akkora Ponzi piramis, hogy csak zeng tőle a ház, csak sokan ezt egyszerűen nem képesek látni, mármint azt, hogy nem a rendszerben vannak piramisok, hanem maga a rendszer A piramis!
Ellenpróba: Csak gondolj bele, a növekedésnek ellenoldalának is kell lennie, azaz a növekedés miatt felélt javakat valakinek ki kell fizetnie. Amig be lehet vonni az imperialista MLM piramis aljába újabb fogyasztókat, addig a fenn lévők (de különösen a csúcson lévők, a'la FED) motoroskaszálnak, de ha nincs új fogyasztó, akkor nincs szétosztható pénz és nemhogy a növekedés, hanem a fennmaradás sem tartható.
És itt jön az, amit ha ezt megérzel, akkor döbbenetesen hasít beléd: Ha elkezd csökkenni a gazdaság, akkor nincs miből adósságot törleszteni, márpedig ha nincs miből adósságot törleszteni, akkor összedől az egész rendszer, hiszen egy ADÓSSÁGRA ÉPÜLŐ RENDSZERBEN az adósság szentsége a lényeg - de csak addig, amig az legalább teoretikusan kifizethető. Viszont ha nem - akkor az annyit tesz, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, nem tudod a rendszert fenntartani. Ilyenkor pontosan azt fogod látni, ami történik: A megszálló erők visszahívják a pénzeket (leépítik a hitelezést), hogy az anyaországok rendszerét fenn tudják tartani.
És ha ez megtörténik, az méginkább tarthatatlanná teszi az adósságból élők helyzetét, vagyis az ördögi kör bezáródik, ha nem lehet TÖBB ADÓSSÁGOT kibocsájtani, akkor a rendszer összedől, csakhogy egy idő után lehetetlen több adósságot kibocsájtani, hiszen annak a hozamát sem tudják adott esetben az államok kitermelni.
"Mások az észjárások, mások a problémák, ezért sem lehet mantrázással átütő eredményt elérni."
Azért a liberálbolsevik fogyasztás==érték, valamint a PÁPÁPÁPÁ mantrázásnak kíméletlenül meg lett az eredménye, hiszen a legaljasabb módon arra építettek, hogy az emberek MOST szeretnének jól élni, ÉS NEM MAJD. Amikor erre építenek (vö demagógia) az mindig sikert arat, különösen akkor, ha még az úgynevezett értelmiség (álentellektüell hontalan hazátlan banda) is ezt szajkózza.
"Új (régi) értékeket nem lehet csak úgy bedobni a köztudatba. Vallás, Hit, Család, Haza üresen konganak, amig nem köthetők olyan SZEMÉLYISÉGEKHEZ, akik saját áldozatvállalásuk révén tartalommal töltötték meg őket."
Ezért is fontos Magyarországot visszakötni a II.VH előtti időszakba, és újraírni a történelmet, hogy meglássad, hogy mennyi ilyen volt és hogy van értelme ezek szerint és ezek mentén élni. Sőt mi több, lehet és csak így van értelme élni. Ezért sem mindegy, hogy mindenáron a II.Vh-tól akarunk magyar történelmet írni (a'la liberálboslevikok), amelynek lényege a holokauszt mantra, mintha ez lenne a magyar történelem lényege és más se történt volna - vagy visszanyúlni mondjuk Noéig, hogy nekünk milyen nagy történelmünk is van és bár voltak benne hozzánk teljességgel méltatlan pillanatok és amikor gyalázatosak voltunk, attól még büszkéknek kell lenni magunkra. Amig ez nincs, esély sincs a fejek felemelésére, pedig anélkül csak a kutyasz*rt látod az utcán és nem a Napot az égen.
"Én nem látok ilyen SZEMÉLYISÉGEKET, csupám olyan politikusokat, akik a saját dicsfényükben szeretnének tetszelegni."
Bár ebben kétségtelenül igazad van, de kérlek engedj meg egy kissé szemtelen megjegyzést erre: A fától az erdőt nem látod. Hát hol látsz te "politikust", akik személyiségek voltak, mondjuk az egész világban? Egy Kohl-nak megkopott az imázsa, talán Ben Gurionnak van a saját országában hype-ja még, de másoknak nincs és a múltban sem volt. SOHA. A politikus nem személyiség, nem jelkép, nem olyan, akinek példát kellene mutatnia (bármilyen furcsán hangzik is ez így), hanem az a dolga, hogy tegye a dolgát. Pont az, hogy leginkább azt se tudd, hogy létezik, csak azt, hogy jó az elképzelése, vagy jól dolgozik-e. De róluk példát venni? Őket példaképnek tenni? Ezt nem gondolhatod komolyan, ez a nagy magyar siralom egyik alapja.
Pont olyan emberekről kellene példát venni, akik hősök, akik emberfelettit cselekszenek, adott esetben egy kisemberről, aki kifizeti az adósságát. AZ HŐS. Arról példát lehet venni. És ezeket kellene ezerrel mutogatni, hogy az emberekben ez után kezdjen égni a vágy, mert ez visz előrébb.
"Amikor anno ezek a jelszavak még tartalommal birtak, az akkori világ verejtékkel izzadta ki őket saját testéből."
Nem hiszem, hogy így lenne, ezt szerintem csak Magyarországon akarják egyes körök bemantrázni. Ajánlom figyelmedbe a bigottan vallásos Amerikát, vagy éppen a monarchiát mindenek felett állónak tartó britteket, akik 75% felett azt mondják, hogy arra SZÜKSÉG VAN. Vagy éppen Ausztráliát, ahol őfelségét akarják uralkodónak, nem valami holmi jött-ment politikust. MINDENHOL erről szólnak ezek a jelszavak, méghozzá pont nem adott esetben ürességgel, mint a multban. Csak nálunk nem tartunk MÉG itt. De remélem, hogy fogunk még ott tartani :)
"Ma anakronisztikusan csengenek, olyan irreális irányba mozditva sokak gondolkodását, mint Nagy-Magyarország eszményképe, amely a hagyományos történelmi értelemben nem reális."
Nagy Magyarország azért nem reális, mert soha nem létezett azon formában, amit mostanában rajzolgatnak. Az csak egy tartományi határ volt Ausztrián belül, előtte hol nagyobbak, hol kisebbek voltunk. Én ez ügyben (szintén renitens módon) Magyarország 1944-es térképét szoktam mindig előhúzni, hogy úgy kellene az országnak kinéznie, de ez egy egészen más kérdés. Én nem hiszem, nem gondolom, hogy Nagy Magyarország eszményképével bármi probléma lenne, ez ügyben ajánlom figyelemdbe hogy körülöttünk az összes(!) ország valójában nagyobb akar lenni, vagy területeket akar visszaszerezni, megszerezni, egyszerűen értelmetlen azt mantrázni, hogy csak mi vagyunk a hülyék ebben a kérdésben.
Az, hogy NE FELEJTSÜK Nagy Magyarországot az nem ugyanaz mint az, hogy foglaljuk vissza. AZ, hogy ne felejtsük el, hogy magunkkal vagyunk határosak, az nem hülyeség, hanem elemi kötelesség a határon túli magyarokkal szemben. Ezeket BÉKÉSEN simán el lehet mondani. Azon NEM elmeditálni pedig több mint hiba, hogy amikor szétestek a szomszéd országok, akkor miért nem mondtuk azt, hogy akkor ismerjük el őket, ha a TISZTÁN magyar lakta területek hozzán kerülnek. Szlovákiától Ukrajnán át Szerbián keresztül Horvátországig kerülhettek volna BÉKÉSEN vissza a területek, ehelyett DEKLARÁLTUK azt, hogy nem tartunk rájuk igényt. Ez valami akkora politikai balf*szság volt, hogy hihetetlen, különösen ha Kárpátaljáról beszélünk, amit 99%-ban elengedtek volna az Ukránok AKKORIBAN.
Az, hogy arról beszélünk, hogy nem lehetünk ilyen hülyék még egyszer, az nem sovinizmus, nem irredentizmus, hanem a józan ész ébredése, hogy nézzük már végre újra az érdekeinket és ne vessük már szolgai módon újra rabságba magunkat.
Magyarán amit írsz:
"Bizonyos értelemben Nagy-Magyarország mégis létrehozható, ha a Kárpát-medence magyarsága össze tudná fogni a környező népeket, tudással, pluralizmussal, toleranciával, kreativitással. Ez azonban gondolati sik váltást kiván a súlykolt értékekhez képest....."
Azzal egyetértünk. Sőt mi több, én annak idején az EU belépést többek között azzal pártoltam, hogy az EU-n belül csak idő kérdése, hogy létrejöjjön a kárpát medencei régió, hiszen ez az egységes gazdasági-területi alap, függetlenül attól, hogy mely ország regnálja éppen egyes részeit. Erre fel, ahelyett, hogy jobb lett volna, valójában a Benes dekrétumokat hatályban tartották, ahol magyarellenességet lehet csinálni, a mai napig azt csinálják, így ennek sem volt sok értelme. Szóval, egy ilyen világban, nekünk muszáj fenntartani az érdeklődést és legalább az elvi igényt arra, hogy a magyarság egy országban élhessen egy területen. Vagy éppen, hogy Erdély legyen szabad, önálló ország, Székelyföld pedig önálló autonom tartomány, avagy állam, ha így akarják.
"Nem hatékony módszer a számítógép előtti szövegelés, egyszerüen lusta vagy - velem együtt - vagy nem értesz máshoz:-D"
Lusta is vagyok, de nem is rendelkezem akkora erőforrásokkal, hogy máshol terjesszem az igét - legnagyobb örömötökre :)
"Ergo a megoldás nem a külső tényezők ostorozásában rejlik, hanem belső erőtartalékaink mozgositásában (valami mellett és nem valami ellen:-)"
Tökéletesen egyetértek.
Re: nincs cím
#519597 TrendMan Előzmény: #5192501) A szembenállás görcsös öngerjesztő köreinél az az egyetlen megoldás, ha Te is visszaveszel a hangsúlyokból.
2) Az EU valójában csak jogilag létezik, túl gyors tempóban hozták létre, nem koherens - ez igy igaz.
3) Ez a problematika már régóta teritéken van: Fenntartható fejlődés avagy összeomlik-e világ, ha zsugoridok a gazdaság cimen?
Azt viszont továbbra sem látom, hogyan tudna a nagypolitika itt előrelépést elérni, úgy látom kényszerpályán vannak - a megoldás alacsonyabb szintről kell, hogy jöjjön.
4) A világ nagy és bonyolult, nem várható el mindenkitől, hogy abban a méységben értelmezze, mint egy 'szakember'. Mások az észjárások, mások a problémák, ezért sem lehet mantrázással átütő eredményt elérni.
5) Az értékek erős egyensúlyára van szükség. Új (régi) értékeket nem lehet csak úgy bedobni a köztudatba. Vallás, Hit, Család, Haza üresen konganak, amig nem köthetők olyan SZEMÉLYISÉGEKHEZ, akik saját áldozatvállalásuk révén tartalommal töltötték meg őket.
Én nem látok ilyen SZEMÉLYISÉGEKET, csupám olyan politikusokat, akik a saját dicsfényükben szeretnének tetszelegni.
Amikor anno ezek a jelszavak még tartalommal birtak, az akkori világ verejtékkel izzadta ki őket saját testéből.
Ma anakronisztikusan csengenek, olyan irreális irányba mozditva sokak gondolkodását, mint Nagy-Magyarország eszményképe, amely a hagyományos történelmi értelemben nem reális.
Bizonyos értelemben Nagy-Magyarország mégis létrehozható, ha a Kárpát-medence magyarsága össze tudná fogni a környező népeket, tudással, pluralizmussal, toleranciával, kreativitással. Ez azonban gondolati sik váltást kiván a súlykolt értékekhez képest.....
6) Nem hatékony módszer a számítógép előtti szövegelés, egyszerüen lusta vagy - velem együtt - vagy nem értesz máshoz:-D
7) A közösségek valóban bajban vannak a legtöbb országban - az értékválság egyik kiváltó oka a túlzott individualizmus. Amit Angliáról irtál, azzal kapcsolatban talán igazad van.
8) A drogdealer példája természetesen erős itt, korábban te is irtad, hogy az USA helyében te is ragadszodnál a saját 'bevált' (vagy annak hitt) értékeidhez.
Ergo a megoldás nem a külső tényezők ostorozásában rejlik, hanem belső erőtartalékaink mozgositásában (valami mellett és nem valami ellen:-)
/nem tudtam mindent elolvasni, csak szemezgettem/
Re: nincs cím
#519250 Előzmény: #519056"Nem hülyeség, amit mond"
Köszönöm :)
OFF/ON:
"a baj az egésszel az, hogy 'AKI NEM VELEM VAN, AZ ELLENEM VAN' stilusban adod elő, pedig a világ nem fekete és nem fehér."
Az az érdekes igazság, hogy ebben egy oldalról nézve maximálisan igazad van, a másik oldalról nézve viszont nincs.
Ennek az oka pedig az, hogy a stílus valóban az, amit írok, de ne felejtsed el azt, hogy mekkora ELUTASÍTÁSA van alapvetően még a gondolatoknak is, amit leírok. Vagyis, ha jobban megnézed, a "hülye vagy, vagy majd befogjuk a pofádat két év múlva" című hozzászólás áradatban igen nehéz úgy írni, hogy ne az "én vagyok az ellenség" alapállásból induljak ki. Mert nemhogy befogadó közeg nincs többnyire, hanem az kifejezetten ellenséges, ha ezeket a gondolatokat írom le. A minimum az, hogy "hosszú és b+". Vagyis, az a baj, hogy amit én írok, azt kiírtandónak, elpusztítandónak tartják sokan, vagy a nevetségessé tételemben, illetve a mondandó gyalázásában élik ki magukat, és még többen vannak, akik ennek hatására el sem olvassák az egészet, csak vakon elfogadják mások véleményét, hogy én nem vagyok normális.
EBBEN a közegben nem tudok nem permanens "hadiállapotban" írni, amiben EZEK az emberek ellenem vannak, hiszen ők támadnak meg mindent, amit írok. Tehát, valójában én pontosan azt érzem, tapasztalom, hogy "aki nincs velük, az ellenük van" és semmiféle eszköztől nem riadnak vissza, hogy elhallgattassanak. Vagyis a megérzésed igaz, de azt nem én generálom - én ebben élek. És ez annak köszönhető, amit mondok. Vagyis csak azzal szűntethetném meg, ha nem mondanék semmit sem. Ezt azonban nem tehetem meg, mert az azt jelentené, hogy már megint belefojtják a szót valakibe, akinek nem tetszik a világképük.
Ha jobban megnézed tehát:
Pontosan az a liberálbolsevik gondolkodásmód alapja, hogy "aki kételkedés nélkül nincs velünk, az ellenünk van és pusztulnia kell". Ez pedig sajnos minden egyes hozzászólásom után kiérződik, amikor érvek helyett a "te marha állat, hát ebben hinni kell, nem érted?"-ben manifesztálódik.
OFF:OFF
"Nyilvánvaló, hogy az egész EU bajban van, mert nem tudják eldönteni, hogy a takarékosság útját válasszák vagy a pénzügyi könnyités felé menjenek ill, ha mindkettő, akkor hogy állitják be ennek az egészséges egyensúlyát?"
Az EU-val az a baj véleményem szerint, hogy valójában nem létezik. Innentől kezdődően különböző országok, politikusok, szervezetek, intézmények próbálnak a maradék koncból még részesedni és amennyire lehet, a problémát elfedni és a következő politikusi generációra örökíteni. Szó szerint a túlélésre játszanak, illetve egyre nyilvánvalóbban az európai birodalomban, amelynek központja és döntéshozatala NEM VÁLASZTOTT tisztviselőkön, NEM VÁLASZTOTT képviselők kezében lenne, hanem egy tőlük teljesen elszakított, a pénzügyi és uzsoramaffiának behódolt szűk érdekcsoport kezében.
"Ami meg a pénzügyi könnyitésből látszik és megtörténik, az valahol fennakad a rendszerben és a kisemberig már alig-alig jut le, miközben a megszoritások elsősorban a kisembernél csapódnak le."
Azért akad fenn a rendszerben minden, mert nem a rendszer problémáját akarják megoldani. Az a baj, hogy a lufi óriási és már az a csoda, hogy még nem pukkadt ki - és mégis azon gondolkodnak, hogy hogyan lehet tovább fújni. Ez egy agyrém. Nem az kérdés, hogy hogyan lehet növekedni - ez ugyanis lehetetlen. Ennek megfelelően az erről szóló "pénzügyi könnyítés" valójában nem más, mint a lufi tovább fújásának teóriája, a megtakarítással meg az a baj, hogy annak sincs értelme akkor, ha a megtakarítás valójában adósságból képződne.
Magyarán, egy minimum 10-20 éves tervre lenne szükség az EUR esetében, amellyel szépen lassan eresztenék le a "növekedési lufit" és beállna a rendszer a fenntarthatóságra. Ehhez kellene viszont az, hogy még egy darabig EBBEN az állapotban tartjuk a lufit (már ehhez is szerencse kell!), majd szép lassan, hogy alkalmazkodni tudjon, engedjük le. Ebben az esetben már beállhatna az a szint, amelyben már könnyedén fenntartható az életszínvonal és a gazdaság - ha pedig erre kellően hosszú idő van, akkor ezt el is fogadná a lakosság. Azzal azonban, ahogy sorban lukad ki a lufi, azzal a probléma csak eszkalálódhat, hiszen a meggyengült struktúra azokat is magával ránthatja, akiknél egyébként nincs probléma.
"Mivel a nagy pénzeket még mindig ők mozgatják, ezért ebben a helyzetben diktátumként is hat, amit tesznek."
Pontosan így van.
"Igy teljesen jogos egyfajta düh ebben az irányban."
Én speciel nem rájuk vagyok dühös, mert ha mi lennénk abban a helyzetben, akkor mi csinálnánk azt - én azért vagyok dühös, hogy ezt nem akarják látni az emberek. Ha ugyanis látnák, akkor nagyon könnyű lenne ez ellen tenni, ugyanis csak "ellene kellene mondani".
"A Hit és a Bizalom kérdésköre több sikon is értelmezhető, egyrészt - amit ti is irtok - mostanra a világ egészségtelen mértékben a pénz körül forog (általános értékrendi válság van, azaz Hit és Bizalomhiány általában), másrészt nem világos, hogy a döntési helyzetben lévő EU mit és hogyan fog tenni (Hit és Bizalomhiány a nagypolitikában) és Görögország végletesen megosztott (Hit és Bizalomhiány a görögök részéről saját magukban)."
QED, ebben így már tökéletesen egyetértünk. És itt jött be a képbe az, hogy ennek az oka és az alapja pontosan az, hogy CSAK A PÉNZ az, ami körül minden forog, vagyis midnen hit és bizalom HELYÉT a pénz vette át, ami borzalmas, hiszen mindent pénzben akarnak mérni és "a több pénz a jobb"-ban, még akkor is, ha ebbe mindenki beledöglik.
Pont ezért írtam azt, hogy újra vissza kell hozni a VALÓDI értékeket, a hitet, az Istent (félreértés elkerülése végett, valamiféle magasabbrendű akármiben való hitet, és NEM bármiféle VALLÁST), a családot és a hazát. Ahogy ezek megvannak, azonnal vannak ÁLLANDÓ értékrendek, amelyek a pénztől függetlenek, tehát máris lehet másban is bízni, és előre menni. Hirtelen kitágulna a világ, hogy az nemhogy nem csak a pénzről szól, hanem valójában nem arról szól az élet.
"A megoldás mégsem lehet a régi értékek sulykolása és a pénz tagadása (sem a liberális megközelitéstől való kategórikus elfordulás), mert a globalizált világ nem tud müködni a pénz közvetitő szerepe nélkül, ez utóbbi meg liberális közegben sokkal jobban müködik."
Én nem véletlenül írtam, hogy a pénz egy alapvető fontosságú dolog, természetesen semmi baj nincs sem a pénzzel, sem az azt kezelő intézményekkel, ezek bármely nem fán élő majom társadalomban alapvető fontosságúak, még ha ebben a formában nem is ismerik: A valamit, valamire cserélés pillanatában a pénz már csak egyszerűsíti a folyamatokat, tehát önmagában JÓ dolog a léte. Csakhogy a probléma akkor kezdődik, amikor a szerepe már nem a csere, a felhalmozás számítása, hanem MAGA A PÉNZ válik céllá, elvágva attól a szereptől, amire eredetileg kitalálták - azaz a pénzt elkezdik GYÁRTANI, vagyis TERMÉKKÉ válik. Ebben az esetben ugyanis pont megszűnik a funkciója, az általános csereeszköz léte, hiszen a felhalmozása, annak birtoklása már egészen mást jelent, mint annak a használata.
A pénz tagadása==ősközösség. A pénz==adósság tagadása pedig a jövőé. A pénz legyen pénz, ha van, akkor jó, ha nincs, akkor sem baj alapon. De az, hogy valójában szinte mindenhol és minden szinten különbőző módon hívott ADÓSSÁG van, és abból származó, visszaosztott kevéske pénz, akkor valójában azt kell meglátni, hogy ebben a kontextusban a "több pénz" valójában csak "kevesebb adósságot" jelent, nem pedig valódi, önálló értéket.
Az első pénz, vagyon akkor keletkezik, ha nincs adósság, mert amig van, addig minden megszerzett pénz elsődleges felhasználása az adósságszolgálat. Ha ez sokáig tart, akkor az nem más, mint az adósrabszolgaság, a feudalizmus, a jobbágyság, csak azzal a különbséggel, hogy nem személyek, hanem intézmények állnak feletted, de adott esetben sokkal kegyetlenebbül, mint ahogy egy feudális rendszerben volt ez.
Ezt pedig azért érdemes felismerni, mert így már látható az, hogy valójában a feudalizmus bukása után a szabaddá vált embereket pontosan ez a liberálboslevik idológia sodorta vissza UGYANEBBE az állapotba, csak úgy, hogy elhitette velük, hogy HA NEM SZEMÉLY zsákmányolja ki őket, az jó nekik és normális, ezzel szemben HA SZEMÉLY zsákmányolja ki őket, akkor az diktatúra, egyebekben függetlenül a ténylegesen elvont javak mennyiségétől és minőségétől, valamint módszertanától. Magyarán szólva, itt látható az, hogy valójában a társadalom felosztása pont ugyanaz, mint korábban: Van több millió röghöz kötött jobbágy(!) az országban, van pár millió éppen megélő szabad paraszt és városlakó polgár, valamint egy szűk, talán százezres úri réteg és egy pár ezres főúri réteg, valamint a bárók szűk köre. És mindezeken ugyanúgy uralkodik és zsákmányolja ki a népet a labanc, ahogy a megszállásunk alatt. Az pedig, hogy nem léphetünk ki ebből a rendszerből a pénzügyi megszállás miatt, az, hogy nem válthatjuk le a helytartókat, hogy Brüsszelisztánból és Amerikából akarnak alkirályt ide helyezni, azon meg főleg ki kellene a szemeknek nyílnia. Mert a rendszer tök ugyanaz, csak az ÚR változott meg, merthogy személytelenné vált.
És a liberálbolsevik ideológiának ez a lényege: Ha nem látod a kizsákmányolót, ha nem tudsz rámutatni, akkor az NINCS IS. Ha rá tudsz mutatni Orbánra, akkor meg van a kizsákmányoló és jöjjön inkább az, aki mások érdekeit szolgálja ki, mert az nem baj, az "elvont fogalom", annál nem érzem azt, hogy "felettem áll valaki".
Az, hogy jobban kizsákmányolják, az nem érdekli, mert "szabadnak érzi magát"... és a döbbenet az, hogy ezek közül az emberek közül sokan most is képesek azt leírni, hogy "igaz, hogy több tízezerrel több marad a zsebemben, de ez diktatúra, amiben ki akarnak zsákmányolni". Erre most mit írjak, mit mondjak? Az emberek többnyire nem akarnak látni, vagy ha bemutatják nekik azt, amit érdemes látni, akkor még támadnak is, MERT NEM AKARNAK LÁTNI.
Mint Cypher. Vissza akarnak menni a Mátrixba...
"Épp ellenkezőleg a pénz, mint értékközvetitő mellé kell más értékeket felsorakoztatni - amire alighanem a számitógép előtti szövegelés a legkevésbé hatékony módszer - és az értékek egy dinamikus és erős egyensúlyát hozni létre."
Pedig szerintem hatékony módszer a számítógép előtti szövegelés, mert így lehet gondolatokat másokkal megismertetni. Abban igazad van, hogy nem túl hatékony, de a semmit tevésnél és magadban morgásnál végtelenül hatékonyabb.
"Ha megnézitek, azok az országok vannak leginkább bajban, ahol a közösségi érzés gyenge, ahol az emberek nem számithatnak más emberek támogatására a nehézségek közepette és ahol szokás másokkal szemben meghatároznia önmagát az egyénnek/csoportnak, azaz a hangsúly a szembenálláson van."
Hát, amióta dominószerűen dől be a PIIGS, azóta ez az elmélet is meggyengült szerintem, ha én most jobban megnézem, akkor talán Anglia az egyetlen, amiben az uralkodóházban való hit a változatlan és sérthetetlen és erősnek is érzik magukat, de én most nem tudonám azt megmondani, hogy hol van az, ahol számíthatnak egymásra az emberek.
"Mert az ilyen gyengeségekkel megvert társadalmak és csoportok úgy reagálnak a kölcsönre és a hitelre, mint amikor a drogdealer beeteti az iskolakerülő diákot, akinek üresség van a fejében ezért könnyű rosszra csábitani."
Mert ez is történt. Namármost, ha analógiát akarsz, akkor természetesen azért, mert a heroint üldözzük, nem kell a morfiumot is száműzni a világból, de amikor a morfiumot kezdenék terjeszteni, hogy az cool, akkor az ellen fel kell lépni. Gondolom egyetérthetünk a probléma láttán, hogy a "kölcsönt és hitelt" nem beetetve kellett volna ráerőszakolni mindenkire, hanem eleve csak egy szűk csoportnak lett volna szabad odaadni, valahogy úgy, ahogy most NEM adják ezeket a pénzeket oda.
"Ebben a helyzetben viszont nem csak a drogdealer a hibás, hanem a fogyasztó is!"
Igen, ez a drogdílerek védőinek a szövege, ami pontosan arra emlékeztet, amit az uzsorázásban részt vevők mondtak el magukról: "persze, hogy eladtam, hiszen ha nem én teszem, akkor majd eladja más". Ez nem kifogás. Amig kereslet van, lesz olyan, aki vállalkozik annak a kielégítésére. Az azonban, aki tudja, hogy drogot árul, az ne védekezzen azzal, hogy a fogyasztó veszi meg, ugyanis ő pontosan tudja, hogy amit árul, azza árt.
"És ez az oka annak, hogy a drog maffiát ostorozó mantrázott szólamok nem érik el céjukat, egyoldalúak és egy idő után már nagyon üresen konganak."
A kábítószerkérdés az egyik olyan dolog, amiben nehéz társadalmi konszenzust találni, főleg akkor, amikor egyes nagyon dúrva kábítószerek legálisan kaphatóak (alkohol, dohány), miközben a sokkal liteosabbak (marihuána) meg nem. Ugyanakkor ilyenkor mindig azt érdemes megnézni, hogy a társadalom mennyire "érett", hogy bármit könnyítsünk, és ha azt látjuk, hogy éretlen, akkor nem szabad enyhíteni, mert abból katasztrófa lesz.
Analógiaként talán azt mondanám, olyan ez, mintha a fű legalizálása kapcsán hirtelen jönne egy kormány, ami kötelez minden iskolást a heroin kipróbálására, mert "ez a demokrácia, mi az hogy valaki nem próbálja ki, anélkül honnan tudná, hogy az neki jó, vagy sem?" Senki sem maradhat ki, mert az közösségellenes jelszóval. Na így sózták rá a "pénzt", azaz az adósságot az emberekre.
Ezért hasonló a kábítószermaffia és a pénzügyi maffia érvrendszere, védekezése és módszertana.
Most hozzájutottam ahhoz…
#519056 TrendManMost hozzájutottam ahhoz, hogy elolvassam annak az ELEJÉT, amit --> AT a Hit és a Bizalom kapcsán irt. (a'la Görögország és Szlovákia)
Nem hülyeség, amit mond, a baj az egésszel az, hogy 'AKI NEM VELEM VAN, AZ ELLENEM VAN' stilusban adod elő, pedig a világ nem fekete és nem fehér.
Nyilvánvaló, hogy az egész EU bajban van, mert nem tudják eldönteni, hogy a takarékosság útját válasszák vagy a pénzügyi könnyités felé menjenek ill, ha mindkettő, akkor hogy állitják be ennek az egészséges egyensúlyát?
Ami meg a pénzügyi könnyitésből látszik és megtörténik, az valahol fennakad a rendszerben és a kisemberig már alig-alig jut le, miközben a megszoritások elsősorban a kisembernél csapódnak le.
Az is egyértelmű, hogy a világ egyfajta paradigmaváltás felé megy és az USA ebben a helyzetben is a saját liberális gazdaságpolitikáját és szemléletét exportálná mindenfelé.
Mivel a nagy pénzeket még mindig ők mozgatják, ezért ebben a helyzetben diktátumként is hat, amit tesznek.
Igy teljesen jogos egyfajta düh ebben az irányban.
A Hit és a Bizalom kérdésköre több sikon is értelmezhető, egyrészt - amit ti is irtok - mostanra a világ egészségtelen mértékben a pénz körül forog (általános értékrendi válság van, azaz Hit és Bizalomhiány általában), másrészt nem világos, hogy a döntési helyzetben lévő EU mit és hogyan fog tenni (Hit és Bizalomhiány a nagypolitikában) és Görögország végletesen megosztott (Hit és Bizalomhiány a görögök részéről saját magukban).
A megoldás mégsem lehet a régi értékek sulykolása és a pénz tagadása (sem a liberális megközelitéstől való kategórikus elfordulás), mert a globalizált világ nem tud müködni a pénz közvetitő szerepe nélkül, ez utóbbi meg liberális közegben sokkal jobban müködik.
Épp ellenkezőleg a pénz, mint értékközvetitő mellé kell más értékeket felsorakoztatni - amire alighanem a számitógép előtti szövegelés a legkevésbé hatékony módszer - és az értékek egy dinamikus és erős egyensúlyát hozni létre.
Ha megnézitek, azok az országok vannak leginkább bajban, ahol a közösségi érzés gyenge, ahol az emberek nem számithatnak más emberek támogatására a nehézségek közepette és ahol szokás másokkal szemben meghatároznia önmagát az egyénnek/csoportnak, azaz a hangsúly a szembenálláson van.
Mert az ilyen gyengeségekkel megvert társadalmak és csoportok úgy reagálnak a kölcsönre és a hitelre, mint amikor a drogdealer beeteti az iskolakerülő diákot, akinek üresség van a fejében ezért könnyű rosszra csábitani.
Ebben a helyzetben viszont nem csak a drogdealer a hibás, hanem a fogyasztó is!
És ez az oka annak, hogy a drog maffiát ostorozó mantrázott szólamok nem érik el céjukat, egyoldalúak és egy idő után már nagyon üresen konganak.
törölve
#519012 gilgaladMég 2-4 éved lesz fröcsögni, azután maximum a gyogyóban.
Re: nincs cím
#518710 Előzmény: #518671Azért kell, mert a hazugság már nem fenntartható.
Lásd meg a GDP arányos hazugságrátát.
Szlovákiának gyakorlatilag nincs saját ipara és gazdasága (ahogy éppen az előbb beidéztem), vagyis gyakorlatilag felezzed le a GDP-jét, ha a valós teljesítményét szeretnéd látni, amiben nem a felélés van benne, hanem a termelés. Ebben az esetben a hiány valójában máris 80%-ként értelmezhető, vagyis jól látható, hogy mekkora bajban is vannak, hiszen ez folyamatosan növekszik tovább, hiszen 6% körüli valós hiányuk van - méghozzá el nem inflálható EUR-ban!
Mi történik, ha csökken az ipar kibocsájtása? Az, hogy a fele GDP-ből származó jövedelem a töredékére esik vissza, vagyis a bevételek dúrva csökkenésnek indulnak, miközben a jóléti kiadásaikat folyamatosan emelték - és ezt növekedésnek számolták el.
Ha azonban az ipar által kitermelt és a költségvetésbe befizett jövedelem csökken, akkor azt valahonnan be kell szedni, és arra CSAK A SAJÁT LAKOSSÁG marad, ahogy az az intézkedésekből jól látható - még csak annyit sem tudnak a profitgyárakra kiterhelni, mint mi.
Vagyis egyszerűen arról van szó, hogy Szlovákia valós jövedelmek nélkül valójában képtelen finanszírozni az adósságát, vagyis igen dúrván meg kell húzniuk magukat, hogy a költségvetés fenntartható legyen.
Ami egyebekben annyit tesz, hogy világos bizonyítékot láthatunk arra, hogy a GDP növekedés valójában akár kontraproduktív is lehet az adóbevételekre nézve (vö Görögország!), és valójában minél több a növekedés, HA ABBAN AZ ELTARTOTTAK SZEREPELNEK TÚLSÚLYOSAN ELSZÁMOLÁSRA, annál nagyobb a baj.
Magyarán szólva, mit is írsz? ÁHT hiányon keresztül finanszírozzanak GDP növekedést? Megint beleestél a liberálbolsevik csapdába! Hiszen mit is írsz? Az ipar részére nincs hiteligény, hiszen az iparukat külföldről finanszírozzák, saját iparuk és gazdaságuk pedig nincs, ami a hiteltől többet tudna termelni. Azaz az eladósodás miközben a gazdaságba kerülne, valójában felélésre kerülne, ami annyit tesz, hogy bár a GDP adat jobb lesz, de a finanszírozása nehezebb, hiszen értelemszeűren ebbe az irányba menve egyre többet kellene visszafizetni, ugyanakkor teljességgel világos, hogy a felélésből nem tudsz többet, hanem egyenesen kevesebbet tudsz finanszírozni.
Mindehhez tedd hozzá, hogy Szlovákiának NINCSENEK tartalékai mint Magyarországnak, neki az adóssága tiszta adósságot jelent, vagyis ha például Magyarországgal akarod összevetni, akkor az úgy korrekt, hogy a Szlovák GDP-t lefelezed és azt párosítod a magyarral, ugyanakkor a magyarnál figyelembeveszed, hogy a mi adósságunk fele csak virtuális, hiszen a pénz ott áll a bankban. Ha pedig így nézed, akkor Magyarország TÉNYLEGES adósságrátája a 40% körüli érték, mig Szlovákiáé a 80%. Vagyis valójában és rendesen megnézve sokkal rosszabbul állnak mint mi.
Ezért is kell nálunk majdnem annyival meghúzni nominálisan egy fele akkora ország költségvetését, mint nálunk és akkor ők még mindig rosszbbul állnak mint mi, hiszen ők nem tudják az adósságukat elinflálni sem - vagyis minden egyes hiánnyal záródó év minden évben növekvő adósságszolgálatot vonz magával, ami fenntarthatatlanságot jelent, hiszen az 5% hiányhoz képest az ipar és a tényleges termelés náluk is legfeljebb 2%-al tud hozzájárulni, ami ugye még számok szintjén is kevés, ám adóbevételi szinten még sokkal kevesebb.
Azaz a szlovákok messze jobban éltek, és kevésbé adóztattak mint mi. Vagyis náluk sem az egykulcsos adó volt a csoda, meg alacsony adóterhek, hanem az, hogy hitelből jólétet teremtettek, és az így keletkező virtuális GDP-t futtatták tovább olyan szintre, amely kezelhetetlen egy saját pénzzel nem rendelkező ország számára.
Csak gondolj bele, ebben az ütemben Szlovákia potom tíz év alatt a kamatos kamatokkal megduplázná az államadósságát, és csak ahhoz, hogy ne növekedjen az adósság (és az ahhoz kapcsolódó kamatteher!), ahhoz kellene 5% elvonás a gazdaságból és a lakosságtól, amely egyszerűen brutális megszorítás lenne egy "növekedésből jól élő országnak". Ezért próbálnak KIADÁST csökkenteni, de a kiadás alatt ezúttal már a költségvetés kiadásait értik, azt is, amit eddig a GDP növekedésnek számoltak el. Vagyis szépen besétáltak abba a csapdába, hogy minél nagyobbat szorítanak meg, annál nagyobb lesz a hiányuk, egyszerűen azért, mert az kivonódik a GDP-ből. Vagyis ha 2%-ot akarsz kiadási oldalon csökkenteni ebben a rendszerben, azzal az a baj, hogy az azonnal LEGALÁBB(!) 2%-os GDP csökkenést fog maga után vonni(hiszen a GDP-be beszámított pénzek elvonása értelemszerűen ekkora csökkenést von maga után - ezek többszörös keringése a gazdaságban azonban még nagyobbat, hitel alapként való felhasználásuk meg egyenesen többszöröset), vagyis adsz az egész trágyából készült várnak egy pofont, mert minél jobban szorítasz meg, annál többet kell megszorítani.
Ezt mi magyarok már megszokhattuk, de talán most lesz igazán érthető: Egy állandóan megszorító ország pedig szinte csak legyint 7%-ra is. Mert hozzászokott a csökkenő életszínvonalhoz, ahhoz, hogy bármi történik, úgyis növekednek a költségek és csökkennek a bérek. Viszont mások ehhez még nem szoktak hozzá, és igen nehéz politikailag és gazdaságilag azt elmagyarázni egy népnek, hogy miért kell majdnem akkora megszorítás náluk a növekedéssel együtt, mint amennyit nálunk a recesszióban.
Mert nem értik.
Nem értik azt, hogy nálunk nincs recesszió, hanem csak kikerül a rendszerből az uzsorából vett GDP növekedés, a "jobban élünk uzsorából mint négy éve" és úgy általában az erőn felüli költekezés, amely annyit tesz, hogy bár csökken a GDP, de eközben növekszik a gazdaság és az adóbevételek is. Mert az, ahová most süllyed le a GDP, nagyjából az, ami már kezd valós értéket mutatni. Amelynek éppen az a lényege, hogy ha már ez fog tudni növekedni, az adóbevétel növekedéssel jár, ami jó dolog, mert az adócsökkentést tesz lehetővé más oldalon (avagy, nem kell újabb adókat kivetni).
Ezért fontos a fogyasztást csökkenteni, azt minden áron bűntetni, hogy a jövedelmeket és munkát terhelő adókat ha csökkenteni nem is, de szintentartani lehessen.
És pontosan erre képtelen Szlovákia, hiszen sem a GDP-je, sem az ahhoz kapcsolódó adósságrátája nem a valóságon nyugszik, ugyanakkor pontosan tudható, hogy az az EUR övezetben nem fenntartható, vagyis minimum éves szinten 3-5%-ot kell meghúzniuk az övcsaton. Ami egyébként jól láthatóan kezd arrafelé billenni, hogy megéri majd a magyar cégeknek visszatelepedni szép lassan, mert arrafelé többet kell majd adózni, mint errefelé.
Ami náluk újabb recessziót, nálunk meg konjunktúrát fog jelezni a GDP-ben, de ami ennél sokkal fontosabb: Náluk számottevő adókiesést, nálunk meg adóbevétel növekedést. Ami annyit tesz, hogy náluk még jobban össze fognak zuhanni, annak ellenére, hogy az autogyárak kibocsájtása miatt LÁTSZÓLAG jobban fognak élni, mert a GDP még mindig nőni, vagy stagnálni fog - de az adóbevételeik csökkennek, vagyis megszorítani kell - mig nálunk továbbra is LÁTSZÓLAG egyre rosszabbul fogunk élni (pedig valójában már csak kicsit rosszabbul, ami az elmúlt 25 évben valójában példátlan), recesszióban leszünk, a GDP visítva fog lefelé mutatni, vagy stagnálni, miközben a növekvő adóbevételek miatt valójában növelni tudjuk a kibocsájtást, VAGY csökkenteni az adókat, tehát ténylegesen jobban fogunk tudni élni.
A lényeg az, hogy a GDP-ből ki kell venni a hitelből növekvő részt ÉS az idegen országokba profitot termelő cégek értékteremtőképességét, mert az nem azt az országot gazdagítja, amelyben működnek, hanem azt, amiben adóznak.
Ha ezt megteszed, máris újra látható a görög tragédia VALÓDI oka, a szlovák problémák oka és az, hogy miért voltunk az utolsó pillanatban akkor, amikor letértünk erről az útról, és hogy miért tartom én helyes iránynak a fogyasztással és az uzsorázással való leszámolás irányát.
Mert szemmel látható, hogy nincs más, aki ezen maradt annak vagy vége van, vagy vége lesz, aki letért róla, annak lehet esélye a talpon maradásra. Mert itt már nem a jó életről vagy a jobb életről van szó, hanem egyenesen az:
ÉLETBEN MARADÁSRÓL.
Re: nincs cím
#518671 prospero Előzmény: #518656Azt én sem értem teljesen, hogy miért kellenek a megszorítások Szlovákiában, hiszen az államadósságuk a GDP 40%-án áll, tehát van rá/lenne rá lehetőségük, hogy államháztartási hiányon keresztül finanszírozzák a GDP növelését. Mint ahogy most is teszik.
Re: nincs cím
#518656 Előzmény: #518639Köszönöm :)
Egyébként, csak hogy mindezt még jobban alátámasszam, idézek két cikket, amelyet az általam használt logikát elvetve nem lehet értelmezni, az enyémmel meg könnyűszerrel:
http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-501132
"Három százalékkal bővült a szlovák gazdaság"
Liberálbolsevikra fordítva: Száguldanak a szlovákok, bővül a gazdaság, róluk kell példát venni, így lehet az adósságot kínőni, elvtársak, szemeteket a felvidékiekre vessétek!
"Az idén az első negyedévben 3 százalékkal nőtt a szlovák bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - közölte a szlovák statisztikai hivatal szerdán."
Csakhogy itt jönnek azok az adatok, amelyek már láttatják a valóságot:
"A termék és szolgáltatás export éves összehasonlításban csak 2,6 százalékkal emelkedett, míg 2011 első negyedében még 16,8 százalékkal. A termékek és szolgáltatások importja 1,3 százalékkal esett vissza az idei év első negyedében."
Valójában igen dúrván összeszakadt Szlovákia. De valami egészen brutálisan. Valójában az ipar padlót fogott, vagyis valójában nincs már értékteremtés, az értékteremtés teljességgel leépült, még azt is figyelembevéve, hogy az autogyárak termelésének profitja eddig sem Szlovákiában csapódott le. És most még annyi se fog belőle lecsapódni, hiszen a 15%(!) körüli zuhanás egyértelműen az ebből származó zéró(!) profitot jelenti Szlovákia számára.
Akkor mégis hogyan lehet növekedésről beszélni?
Hát így kéremszépen:
"A gazdasági növekedéshez legnagyobb mértékben (35,9 százalékkal) az ipar járult hozzá, ám jelentős volt az üzlet a szállítás és a vendéglátás szegmens (18,5 százalék) valamint a közigazgatás, művelődés és az egészségügy (12,9 százalék) szerepe is."
A FOGYASZTÁST kell "növekedésnek" elszámolni. Az egészségügy "hozzájárulása" a GDP-hez például maga a döbbenet, a közigazgatásétól már hátast kell dobni! Hiszen ez annyit tesz, hogy KÉTSZER JOBBAN nő a fogyasztásra fordított KIADÁS, mint az, ami azt legalább elvben fedezni lenne képes. És ehhez még az is hozzáadódik, hogy mivel az ipar Szlovákiában nem szlovák kézben van, és az ipari kibocsájáts megzuhant (16,8%->2,6%), ezért az abból származó bevétel csak a töredéke lehet a kiadások növekedésének.
Ennek megfelelően ha valaki nem liberálbolsevik szemüvegen nézi az adatokat, annak a számára világos lehet, hogy a jóléteti kiadások, a pénzköltés az, ami immár évek óta a "szlovák csodát fenntartja", vagyis a liberálbolsevik uzsorázás csapdájába estek ők is, akárcsak a görögök, csak talán még időben kirántják belőle őket, hogy ne addig menjen fel a hitelspirál, ameddig az már kezelhetetlen, és visszafizethetetlen lesz.
Merthát, liberálboslevik a 3% növekedésre a "még több hitelt a gazdaságba" című lózunggal reagál, hogy fűtsük fel azt, hadd jöjjenek a még jobb számok... ahogy ezt Görögországban is tették.
Ezzel szemben mit is csinálnak most a szlovákok az egyre növekvő jólétükben?
http://inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-498742
"Komoly megszorítások jönnek Szlovákiában"
Na ennél érdekesebbet szerintem kevesen olvastak még -> tehát ha növekszik a gazdaság, jók az adatok, akkor megszorítani kell. Mennyire?
Brutálisan.
"megegyezés született arról, hogy különadót vetnek ki a bankokra és a kiemelt nagyvállalatokra, ebből a jövő év végéig közel 325 millió euró kerül majd az államkasszába. [...] a társasági és a személyi jövedelemadó emelése, a kisiparosok járulékterheinek növelése, az alkalmi szerződéses munkavállalók járulékainak megváltoztatása, a munkaszüneti napok számának csökkentése. Az elmondottakból is nyilvánvaló, hogy az egykulcsos adórendszer gyakorlatilag megszűnik. Úgy tudni, havi 2750 eurós fizetés fölött alaposan megugrik majd az adó. [...] Egyelőre annyit tudni, hogy a jövő év elejétől csökkenteni fogja a kormány a második nyugdíjpillérbe fizetendő járulékok arányát. A második pillérbe jelenleg 1,4 millió munkavállaló fizeti bruttó havi bérének 9 százalékát, a jövőben ez valószínűleg csak 6 százalék lesz. Az így fennmaradó összeg az első pillérbe, az állami Szociális Biztosító nyugdíjalapjába kerül majd, ahová jelenleg szintén 9 százalékot fizetnek a munkavállalók."
Ehhez képest Magyarország könnyed sétagaloppot hajt végre a recesszió kellős közepén. Tehát akkor miért is van erre szükség Szlovákiában?
AZÉRT MERT A FOGYASZTÁST SZÁMOLTÁK EL GDP-NEK, ÉS A HITELBŐL ÉPÍTETT IMPRODUKTÍV BERUHÁZÁSOKAT GDP-NEK, VALAMINT A KORMÁNYZATI KIADÁSOKAT ÉRTÉKNEK.
És ha a hitelboom kitartott volna, Szlovákia meséje is tovább tartott volna.
Így azonban már nem tudják TOVÁBB növelni az adósságot, annak az alapját is el kell kezdeni törleszteni, az pedig azt jelenti, hogy az eddigi jólétet egyrészt fel kell számolni, másrészt azt szinte kizárólag a "zemberekel" fizettetik meg, hiszen az adóterhek döntő többsége a lakosságot fogja érinteni.
Ez csak egy újabb érv arra, hogy fel kell ébredni abból, hogy a liberálboslevik-uzsormaffia bármiféle hitelről és bizalomról beszélne. Mint egy szekta: A kötelező vallástanról, és a feltételen hűségről értekeznek, amelyben a hű kiszolgálók elnyerik méltó alamizsnájukat. És sajnos még sokan vannak, akik ebből élnek, ebben hisznek.
Megint nagyon jót írtál!…
#518639 prosperoMegint nagyon jót írtál! Gratulálok.
Nem igazán lehet ehhez mit hozzáfűzni, annyira kerek.
Számomra különösen megszívlelendő:
"Nem: Isten, Haza, család, olvassad el mit írtál, ELSŐ HELYEN A BANK áll a másodikon a KÖLCSÖN. Döbbenet. Isten és a Haza helyét is átadod a banknak és az uzsorának. Húzzad ki az egészből a bankot és máris érthető lesz a mondatod és pont a lényeget láthatod: AKKOR lesz hited és bizalmad, ha Istenben, a családban bízol ÚGY ÉLSZ, HOGY NE KELLJEN KÖLCSÖNT FELVENNED, tanulj és a családod legyen a legfontosabb, hogy annak ne terhekkel kelljen állandóan szembenéznie."
Magyarán, aki felismeri …
#518602Magyarán, aki felismeri Görögország valós helyzetét, azt, hogy hogyan jutott ide, az csak azt kívánhatja, hogy minél távolabb legyenek innen azok, akik ezt okozták. És az nem a nép, nem a politikusok, hanem a liberálbolsevik-uzsormaffia összefonódás.