Ahogy én látom azt, hogy mi a helyzet és hogy mit lehet csinálni. Egy ötlet :) Javaslat EURópa devizaválságának megoldására

Javaslat EURópa devizaválságának megoldására

2011-ben kiderült, hogy az Egyesült Európa nem fog tudni magától létrejönni, ahogy az is kiderült, hogy a jelenlegi vezetés és rendszer nem egyszerűen alkalmatlan a problémák kezelésére, hanem még a felismerésére sem képes. Valójában az összes európai intézmény egyszerű sóhivatal, amelyek csak a saját pozíciójuk megerősítésével törődnek, illetve még diktatórikusabb központi vezetést és az országok autonom irányításának felszámolását szeretnék elérni. Ez az irány nem működhet, számos itt nem részletezett okból sem. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Európa végzetes lemaradásban van a világgal szemben, gyakorlatilag minden területen piacot és érdekérvényesítési lehetőséget veszít, nemsokára pedig szinte semmiféle szempontból nem lesz számottevő, amely semmi jót nem vetít előre akkor, amikor Európa a jóléti Európa illúziójára építi fel magát, mintegy megfizetve, lefizetve a polgárait azért, hogy békében éljenek egymással és egymás mellett. Ezt akkor, amikor egyre több inaktív lesz, akkor nem lehet majd megtenni, hiszen egy sokkal szélesebb tömeg eltartására nem lesz elegendő jövedelem. Szemmel látható Németország előremenekülése és az önállóságának erősödése, amellyel próbálja elkerülni a fenti probléma létrejöttét, ugyanakkor szemmel látható a délebbi államok azon elkényelmesedett álláspontja, amellyen nem hajlandóak ezzel szembenézni. Valójában a probléma sokkal nagyobb, mint ahogy azt az emberekkel láttatják, és ahogy ilyenkor szokás, teljességgel tévesen a még nagyobb központi hatalomban (amit nálunk a neoanarchisták előszeretettel diktatúráznak le) látnák a megoldást amely egészen paradox módon pont ugyanaz lenne, mint korábban bármikor: A látszólag demokráciát követelők valójában az idegen hatalmak, érdekek országra rákényszerítésében bíznak, hiszen ez az a rendszer, amelyben életképesek, ugyanis a kiszolgálószemélyzethez mindig szükség van egy kiszolgálható hatalomra, amely bőségesen dobálja a koncot a személyzetnek. Ezt sokan kezdik felismerni, ugyanakkor a korábban a fejekbe nyomott “Európa demokrácia” című ideológia még mindig olyan erős, hogy nem veszik, mert nem akarják észrevenni, hogy ez az ideológia soha nem volt igaz, és egyre kevésbé az. Valójában már csak öncélú a központi “hatalom”, és csak az a célja, hogy hatalmon maradhasson és még több hatalmat kaphasson. Node, és itt jön a kérdés: Hát miért kapjon több hatalmat, ha egyszer nem tud még azzal sem élni, ami van? Mi az, amit több hatalommal a kezében jobban tudna megoldani, ha még csak elképzelése sincs sem a problémáról, sem a probléma megoldásának lehetőségéről? Jól látható, hogy ez az irány hibás. Vagyis, éppenhogy demokratizálni kellene Európát, azaz egyelőre egyre kevesebb dolgot előírni az országoknak, és engedni, hogy a saját erejükből álljanak talpra, hiszen csak így lehet a különbségeket a későbbiekben kiegyenlíteni, egy diktatórikus megközelítés, amely a szuverenitások feladása irányába megy, az kizárólag a konfliktus elmélyítését és eszkalálódását idézné elő, egyszerűen azért, mert olyan mértékben különböznek az országok, hogy azok egységesítése a jobbak bénitását jelentené - ami nem lehet érdeke senkinek sem -, ugyanakkor a rosszabbakat teljesen depresszióba döntené, hiszen teljességgel teljesíthetetlen elvárások elé állítaná őket. És ez csak a financiális rész, hiszen társadalmilag ennél sokkal komolyabbak a különbségek, az esetleges megszorítások eltűrésének képességét, avagy az emberek elfogadóképességnek különbségét, avagy az éghajlati különbségekből adódó megtakarítási és esetleges “háztáji keresetkiegészítési” lehetőségek különbségéről már nem is beszélve. Éppen ezért véleményem szerint az Unionak decentralizálni kellene, újra kellene gondolnia az alapjait, és olyan liberális szabályrendszert kellene bevezetni - és csak arra vonatkozóan -, amelynek minden tagállam azonnal meg tudna felelni, sőt, egyenesen azoknak már azonnal meg is felelne és felállítani egy olyan távlati célt, amelyben ezen szabályok fogják egyre inkább a közös gondolkodásmód alapját letenni. Mert a lényeg a közös gondolkodáson van, nem a diktatúra, a pár állami, avagy az egyszemély vezetés irányába való erőlködés lenne, ezen utóbbiak ugyanis automatikusan ellenállást szítanának, holott még az elsőre sincs Európa felkészülve. Hasonlóképpen úgy vélem, hogy a közös devizaválság is azért megoldhatatlan a jelenlegi formájában, mert azon problémák, amelyek jelentkeznek, azok éppen azért jelentkeznek, azok éppen azért jelentkeznek, mert közös a pénznem. Ez persze nem új, ezt számos elemző kifejtette már, azonban véleményem szerint teljességgel hibásan továbbra is az “egységes devizát erőltetik”, miközben nem veszik észre azt az alapvető dolgot, hogy Európában nincs és nem is lesz SOHA közös pénz, hiszen például Nagy Britannia eleve kikötötte a csatlakozáskor, hogy megtartja a saját pénznemét, de hasonlóan nyilatkoztak más, az Unió egészét tekintve kevésebb jelentőséggel bíró országok is. Mindezek alapján megfontolandó a kérdés, amit még senki sem tett fel: hogy tulajdonképpen mi értelme az egységes pénznek, ha az több problémát szül, mint amit megold, és tulajdonképpen senkinek sem az érdeke, hiszen valójában nem beszélhetünk önálló pénzről, önálló pénzjegy nyomtatásról, önálló pénzügyi politikáról. Ebben a kontextusban az EUR nem több, mint egy erőltetett központi elszámoló egység, amely valójában soha nem lépett túl az ECU státuszán, csak a nemzeti devizák hiányába hatalmas problémát jelent. Ha ezeket összerakom, akkor számomra egy olyan megoldás körvonalazódik, amelyet én még sehol sem olvastam: Ez pedig az, hogy két közös deviza jöjjön létre az Union belül. Az egyik maradna az EUR, amely szigorú, és ezúttal már kőkeményen ellenőrzött feltételekre épülve élne tovább és ebbe az “elit pénzügyi helyzetben lévő” országok kerülhetnének bele, a másik lenne a SEEEUR (South and Eastern European EUR), az EEE, amely “lebegtetve lenne” az EEE-be belépő államok számára az EUR-hoz viszonyítva. Mindez azt jelentené, hogy a versenyképesség érdekében ezen államok a reális szintre tehetnék le az EEE-t az EUR-hoz képest, ugyanakkor a kötött és mondjuk havonta felülvizsgált árfolyam miatt az államadósságaik már finanszírozhatóak lennének, hiszen azok egyszerre és egyszer értékelődnének le, ugyanakkor azokra már az EKB is vállalhatna (opcionális) garanciát, mig az EUR kötvényekre automatikusan garanciát vállalna, sőt, saját maga bocsájtaná ki azokat a leendő EUR országok számára – az EEE országok kötvényeinek a kamatát pedig szintén az EKB és az EUR országok határoznák meg. Az EUR-ban benn maradás opcionális lenne, az EEE-be bekerülés viszont kötelező lenne az EUR-t elhagyni szándékozó államok számára, hiszen csak ez garantálja azt, hogy egyrészt ne omoljanak össze, másrészt azt, hogy rendezetten tudják a devizájukat leértékelni ÚGY, hogy az se az EUR, se Európa stabilitását ne veszélyeztesse. Ha úgy tetszik, tulajdonképpen visszahoznánk, avagy kontrolláltan visszaléptetnénk az EUR fenntartására képtelen államokat az ERM-II rendszerbe, rendbetéve ezzel a financiális problémáikat. Ebbe a rendszerbe ugyanakkor (egyéb minősítéseket mellőzve) beléphetne minden jelenlegi NEM EUR tagállam, amennyiben ezen feltételrendszernek megfelel. És ebben a kontextusban az ERM-II alatt nem a jelenlegi szabályokat, hanem azokat a szabályrendszereket kell beleérteni, amelyeknek ezen országok MOST meg tudnak felelni! Hasonlóképpen ezen szabályozásba KELL beleépíteni azon konvergenciaszabályokat, amelyekkel ezen országok “fel tudnak nőni” az EUR-hoz, ugyanakkor az “egységes deviza” álmát távoli, meg nem határozott jövőbe kell áttenni. Mondjuk éves felülvizsgálat lenne, hogy ki maradhat benn és ki nem, ki léphet át az egyikből a másikba és ki nem, ugyanakkor deklarálni kell, hogy az az ország, amely ennek a “könnyített közös devizának” sem tud megfelelni, annak el kell hagynia a financiális egységet, és bár tag maradhat, ami a határok átjárhatósága szemontjából fontos, de pénzügyileg teljes önállóságra lesz kényszerítve, magyarán, ki lehet dobni a rendszerből, ha nem tud és nem is akar annak megfelelni. Ezen megoldás egyszerre biztosítaná a problémamentes átmenetet és a levegőhöz jutást, egyszerre teremtve meg a monetáris szigorítást és lazítást, hiszen magát a problémát szűnteti meg úgy, hogy a problémával terhelt eszközt egyszerűen megszabadítjuk a probléma tárgyától, avagy tárgyaitól. A fentiek Magyarország számára azért érdekesek, mert nekünk be kell látni, hogy bármely jelenleg elképzelt irányba elmenő, valójában diktatórikus Uniós elképzelés Magyarország számára halálos ítéletet jelentene, egyszerűen azért, mert azáltal, hogy az adósságunk finanszírozásában magunkra maradnánk, az annak finanszírozását elősegítő politikát meg ellehetetlenítenék, mindezt hatalmas társadalmi problémákkal fűszerezve. Magyarország számára az EEE-be való belépés lenne a kiút, hiszen az teljesíthető feltételt jelentene, az államadósság finanszírozása megoldódna és olcsó finanszírozása pedig éppen automatikusan rendbetenné a költségvetést a számottevően csökkenő adósságszolgálat miatt. Ugyanez elmondható lenne a görögökről, olaszokról, írekről, vagyis úgy lenne egyben tartható a rendszer, hogy tervezhetően és hosszú távon lenne leírható az a veszteség, amit az EUR zónában történő elállamadósítás okozott. A feszültségek ezen megoldássa nem egyszerűen levezethetőek lennének, hanem egyszerűen megszűnnének, mert megszűnne az a feszítőerő, amely jelenleg szét akarja robbantani nem csak az EUR zónát, hanem már-már Európát is. Ez utóbbi azonban tényleg katasztrófális lenne, hiszen egy rendezetlen átmenet ha nem is háborút, de helyi zavargásokat azonnal létrehozva, amely nem mellesleg az EUR végét és az összeomlást eredményezné. Összefoglalva, liberalizálni kell Európát, leépíteni a központi bürokráciát és az alapoktól újraépíteni Európát, mert ez másképpen nem fog menni. Azt pedig szintén észre kell venni, hogy jelenleg az úgynevezett “demokrácia” (jelenlegi formájában drága és intézményesített anarchia) egyszerűen nem működik, tehát a teljes intézményi rendszer felszámolása és újraépítése szükséges, amelyet ezúttal már állami, államfői szinten kell megtervezni és megoldani, hiszen a problémák az államokban és az államokat irányító kormányok lehetőségeiben rejlik. A görcs feloldása egy jobb Európához vezethez, azon görcs erősödése pedig, amely a saját kezünk nyakunkon tartásából fakad, az a véghez vezethet. Természetesen ez az új alapokra épített Európa nem oldana meg minden problémát, de megoldaná a legfontosabbat: Fennmaradhatna Európa és elkezdhetne épülni a leépülés helyett.