Beszélgetések Elliottról - Május

7
pont

Kissherceg: Felgyorsultak az események az áprilisi beszélgetésünk óta. Hogyan illenek a hét eseményei a képbe?

( 05.10, beküldő: Cimballi )

Cimballi: Egy EWI-s elemző, nem oly régen vicces hangulatában az alábbi képpel jellemezte a február óta megszakítás nélkül haladó emelkedést. Főszerepben a piac vételi oldala, azaz a prérifarkas:

alt

Egy ilyen pullback nélküli túlvett, túl optimista, évtizedes hangulati rekordokat döntögető rally még egy igazi hossz piac idején is instabil és veszélyes helyzetet teremt, hát még a medve piacán, épp egy korrektív alakzat potenciális végén. Ráadásul azon feltételezésünkre is rásegít, hogy a trend igen magas szintje ért véget. Egy elsődleges szintű szakasz.

Kissherceg: Tényleg vége a rallynak, vagy lesz még új maximum április 26-a felett?

Cimballi: Az elmozdulás hevességéből és abból, hogy eljutott a februári minimumig arra következtetek, hogy a 2007. óta tartó eső trend tért vissza és hiába tér átmenetileg magához a piac, a rövid felfelé korrekció nem tudja majd új csúcsra vinni az indexeket. Ez a hullám lefelé hosszabb, momentumosabb, mint amilyen egy B hullám lenne egy újabb csúcs előtt. Ha az amerikai piacok alázárnak a csütörtöki leszúrásnak, akkor onnan nem lesz már semmiképp sem visszaút.alt

Magának a pénteki esegetésnek a szerkezete korrektív, így valamikor hétfőn, amikor ez a beszélgetésünk megjelenik, emelkedés jöhet, de nem tulajdonítanék neki különösebb jelentőséget.

Tekintsünk távolabbra, mint hétfő! Ehhez jó kiindulási pont lehet az, ahol előzőleg abbahagytuk. Nevezetesen, hogy ha Elliott definíciója szerint egy emelkedés korrektív szerkezetű, akkor csak idő kérdése, hogy mikor tér vissza a piac az emelkedés kiindulási pontja alá.

Így van, legalább a korrektív mozgás 100%-a plusz egy pont erejéig vissza kell térnie az előző (itt most eső) trendnek.

Az 6.439 lenne a Dow-ban, de Prechterék 400 pontos aljat jósolnak! Nekem ez a mostani problémák mellett is túlzásnak tűnik.

Az előrejelzés úgy hangzik, hogy 390 pont körül. Azaz vegyünk, amint a Dow 400 pont közelébe ér.

Elliott egyik vezérlőelve alapján a bear piacok általában valamelyik alacsonyabb rendű trend negyedik hullámának területéig tartanak, így elvileg a szuperciklus szint (IV) hullámának 1932-es mélypontja, 41 pont is lehetne cél. Vagy az előző ciklus szintű IV-es hullám 570 pontnál megállapodó alja 1974-ből, de előttem más célszintek vannak látótávolságon belül.

Közbevetem, hogy a nálad ingyenesen letölthető Elliott Wave Theoristban meg lehet nézni mekkora egy szuperciklus.

Nem értesz egyet az előrejelzéssel?

A brutális esés szcenárióval igen, de a célárakkal valahol nem, vagy még nem.

A mostani bessz megértéséhez és elemzéséhez mindenképpen 40+ évre kell visszatekinteni. Ekkora időtávon, viszont már nem működik a lineáris összehasonlítás, mert szignifikánsan eltér a mostani 1 Dow index pont, vagyis egy dollár értéke, mondjuk az 1932-es időszak egy dollárjához képest. Bob Prechter is tudja ezt jól, azért készít grafikont inflációtól tisztított dollárban számolva, vagy az index értékét valós pénzben, azaz uncia aranyban kifejezve.

Ezeket a grafikonokat is megtaláljuk az áprilisi Theoristban. Vannak már szintjeid?

Mielőtt belemennék, még egy gondolat az előrejelzés nehézségéről. Egyre gyorsuló deflációt élünk, tehát a készpénz értéke erősen emelkedik, ami az esés mértékét pontban számítva növelni fogja. Persze egy dollár a defláció ellenére sem fog annyit érni, pl. 2014-ben, mint mondjuk az 1929-es megfelelője, tehát a piacoknak nem kell a 41 pontos '32-es minimumra esniük. Ahhoz, hogy valaki 3-6 évre előre megmondja, hová fog eljutni a Dow, nos, ahhoz előre kellene tudnia a defláció mértékét, vagy az arany árát. Így túl sok az ismeretlen az egyenletünkben ahhoz, hogy egy ennyire konkrét eredményre jussunk. Én annak vagyok a híve, hogy Elliott elvei alapján el lehet dönteni, 1) hol járunk a hullámszerkezeten belül, 2) a trend melyik szintjén. Tehát előrejelzést tudunk készíteni a várható irányról és az elmozdulás nagyságrendi mértékéről. Ezt a nagyságrendi előrejelzést lehet a trendben kialakuló hullámok nagyságából és alakjából menet közben pontosítani.

Mégis, miben gondolkodjunk?

Az én (egyik) forgatókönyvem szerint 7000 Dow pont közelében vadul majd el újra az esés, amikor mindenki rádöbben arra, amit még csak mi, Elliott hullámait követők tartunk valószínűnek, hogy a 2009. márciusi minimum nem fogja a piacokat megtartani. Az árfolyam óriási réssel esik majd át rajta, esélyt sem hagyva a rengeteg hosszú távra benyitott long zárására. Az esés a 3400-3900-as szint előtt jó eséllyel le sem fog lassulni. Amikor végül megáll, egy kb. 2 évig tartó oldalazás kezdődhet, amelyben vészesen felszárad a forgalom, mert sem pénz, sem hitel nem lesz részvényvásárlásra. Onnan már egész pontosan meghatározható lesz, hogy később a végső löket hol érheti el a teljes trend mélypontját.

Még az esés előtt folyamatban volt nálam egy három részből álló sorozat, ami a múlt elemzését 2000-től indítva végül a harmadik részben bemutatja majd a lehetséges szcenáriókat és célárakat. Köztük olyat is, amit Prechter nem vesz számításba. Az első részhez a link: Hol bújkál a nagy medve?

Ilyen szempontból mindegy, hogy 400, vagy 4000. Rendkívül apokaliptikus kép a tiéd is. Mi az, ami ilyen iszonyat mélységekbe taszíthatja a piacokat? Egyáltalán van valami megfogható oka, vagy csak egy önbeteljesítő jóslat?

Nem szeretem, ezt az önbeteljesítő jelzőt, mert a végén még mi, akik ilyen előrejelzést készítünk, leszünk a hibásak az esésért. De mégis, bizonyos szempontból "önbeteljesít", csak nem az elemzők miatt, hanem a társadalom kollektív hangulatának változása miatt. Az emberek soha nem voltak még olyan optimisták, mint az elmúlt évtizedekben. Szorosabbra fűzték az együttműködéseket – monetáris uniót hoztak létre, lebontották a határokat, igyekeztek felszámolni a kirekesztést. Egység, testvériség és tolerancia jellemezte a világot, meg hát a mindenkire végtelenített formában kiterjesztett hitel intézménye. Ragozhatnám még, de a lényeg, hogy az emberek globális hangulata változik / változott meg és a pesszimizmus uralma okozza konfliktusokkal teli visszaesést.

A bull piacokat az emberek optimizmusa generálja, ekkor a fejlődésre és a produktivitásra fókuszálnak, míg az esések idején a korlátokat látják és passzivitásba, jobb esetben csak konzervativizmusba menekülnek.

Ez a kedvenc tyúk-tojás problémám. Azért esnek a piacok, mert az emberek rossz híreket hallanak, vagy azért vannak rossz hírek, mert a piacok esnek?

Valóban tyúk-tojás dilemma volt Elliottig. Bizonyára páran előtte is megfejtették, meg utána is maguktól kitalálták, de ő írta le a megfejtést egy összefüggő rendszerként.

Tessék megnézni, hogy soha nem volt még úgy recesszió a világban, hogy a tőzsde már előzőleg ne fordult volna délnek. A tőzsde az a hely, ahol az emberek közös tudatalatti hangulata matematikailag először ábrázolható formában megjelenik.

Kapizsgálom, de az olvasók kedvéért kifejtenéd részletesebben?

Nem csak kapizsgálod; a héten olvastalak fórumozás közben, amint az ok-okozati üsszefüggést igyekeztél valakivel helyre tenni. Első a globális hangulat megváltozása, ami legelőször a grafikonokon látható, majd feltűnnek a társadalmi kísérőjelenségek (sztrájk, utcai zavargások) és ezzel párhuzamosan, ahogy az emberek egyre inkább a pesszimizmus felé hajlanak, visszafogják a költéseiket és a gazdasági aktivitásukat, amitől összerogynak a fundamentumok. Amikor mélypontra jut a hangulat, akkor akár háborúznak is egyet.

Tehát először van a fej-váll, vagy valamilyen tetőző alakzat, utána felgyújtják a bankokat Athénban, miközben lassacskán a vállalati eredmények esni kezdenek?

Pontosan, de vigyázzunk, egy-egy vállalat esetleg iparág mindig kivétel lehet, ezért ez a lánc inkább úgy működik jól, ha azt mondjuk, hogy a végén makro, vagy indexkosár szinten biztosan hanyatlanak a fundamentumok.

Szóval a tőzsdei árak a legjobb előrejelzői a híreknek és a vállalati eredmények összességének.

Értem már, miért nincs TV-d és miért csak perceket töltesz naponta hírek tanulmányozásával.

Azért néha meccset nézek :)

De komolyra fordítva, aki a hírek és az események kapcsán kereskedik, az gyakorlatilag nem az ok, hanem az okozat után megy, ami jó lehet egy 15 perces, gyors nyitás-zárásra, de napon túlra, vagy hosszabb távú befektetési döntéshez nem igazán. Szerintem a hírek követésébe, az események körüli volatilitásba bele lehet zakkanni. Ezért kezdenek az emberek olyasmit feltételezni, hogy biztosan Soros manipulálja az eurót, meg olyan következtetésre jutni, hogy egy adott ponton majd a FED beavatkozik.

A keserű igazság az, hogy sem jegybank, sem kormányok, vagy elnökök, sem a Goldman Sachs (GS), sem pedig Soros György nem képes a trendeket érdemben befolyásolni. Legfeljebb csak percekre, esetleg órákra, de egy nagyobb pánikot, vagy egy eufóriát nem tudnak megakadályozni vagy előidézni. Ezeket ugyanis az emberek kollektív hangulatában találjuk bekódolva.

Nehéz ezt elfogadni, hogy nincs formális hatalom, ami terelni tudná a grafikonokat, de ha valaki ezt megérti, csak akkor van esélye meglátni Elliott alakzatait.

Ezt szépen mondtad. A hitetlenkedőknek javaslom, nézzék meg napi, vagy heti bontásban a tőzsdei grafikonokat és próbálják rajta megtalálni a fontos eseményeket, pl. jegybanki intervenciókat, kamatemeléseket, vagy bármi fontosnak tartott hírt az elmúlt évekből. Nem fogják meglátni, csak hullámok lesznek a grafikonon, amelyek elmossák ezeket a pillanatokat.

Akkor minden, a válság elkerülésére tett lépés kidobott pénz, hasztalan ellenállás?

Ha a globális hangulat a beavatkozás pillanatában mást diktál, akkor igen. Nem volt a kormányok részéről reménytelen ötlet hitelt pumpálni a gazdaságba, még ha a lufi fújás képpel jellemeztem is. Ha ugyanis a gazdaság felszippantja az elé tálalt ingyen hitelt, mert lehetőséget lát benne, akkor elvileg felpöröghet újra. De ha az emberek nem bizakodóak a jövővel kapcsolatban, nem vállalkoznak, nem fejlesztenek, nem költenek, nem fektetnek be, akkor csak a hitel kis része jut be a gazdaságba. Ami bejut, az nem elég a visszaesés megakadályozására, így ráadásul visszafelé sül el, amikor a romló gazdasági környezetben az új adósok szinte mindegyike fizetésképtelenné válik. Szerintem ez vár az elmúlt év támogatásai nyomán az amerikai lakáspiacba beerőszakolt hitelekre, vagy ez vár a görög mentőcsomagra is.

Vegyük észre, itt már nem pénzügyi szektor van bajban, ők az elején dőltek, őket még ki lehetett menteni, át lehetett tőlük venni a „toxikus” hiteleket. Itt most a háztartások, az államok és önkormányzatok állnak csődhelyzet előtt.

Álljon itt zárásnak Robert Prechtertől egy idézet: "Misery and failure are created by trying to live in the old trend when a new one is in force" --> Szenvedés és kudarc amit a korábbi trendhez ragaszkodás hoz, ha már amúgy az új mozgatja a piacokat.

A "Beszélgetések Elliottról" előző havi számához ide: link.

A folytatás - "Beszélgetések" rovat júniusban: link

Utolsó hozzászólások:

22 05.17 Cimballi Re: kedvenc

hozzászólások: 99
regisztrált: 2010.04.08
Hajrá, és üdv a klubban!

21 05.17 Robag Re: kedvenc

hozzászólások: 3067
regisztrált: 2009.05.21
Azt hiszem, itt az ideje nekem is elmélyülni ebben a témakörben. Idáig nem nagyon tudtam alkalmazni, talán azért is, mert a magyarul talált forrásokból nem vált túl kézzelfoghatóvá a dolog számomra.

20 05.13 Cimballi kedvenc

hozzászólások: 99
regisztrált: 2010.04.08
Itt én a másik oldalon állok, mert szerző vagyok, de nekem is ez a kedvencem. Az oldalamon egy csomó "rovatom" van még el sem tudtam indítani mindegyik eltervezettet, de ezt szeretem legjobban csinálni.

19 05.12 Sparrow Re: ???

hozzászólások: 372
regisztrált: 2010.03.05
Uhh!

Örülök, h írtál abszólut valóságszagú.

És végül is te is hasonló konklúzióra jutottál ,mint én a gondalat vitelem végén.

Azaz:

"Lehet,h Elliot hullámai ezeket a ciklusokat hivatottak sémákba-mintákba rendezni a múltbeli empirikus tapasztalatok alapján."

Egy szó mint száz érdekel a téma, de nagyon nagy "tananyagnak" tűnik.

Folytassátok! :)

18 05.12 Kissherceg Re: ???

hozzászólások: 41682
regisztrált: 2009.02.19
oo, köszii :)

17 05.12 matyesz Re: ???

hozzászólások: 522
regisztrált: 2010.04.20
Hú de jó írás! Pontoznám :-)

16 05.12 Kissherceg Re: ???

hozzászólások: 41682
regisztrált: 2009.02.19
Nagyon jól a meglátásaid, felvetéseid. Én annyiban egészíteném ki, hogy emberi psziho, tulajdonságok és elliott között vonnék párhuzamot. Szerintem ha belegondolsz, hogyan alakulnak a vállalkozók, vállalkozások optimális esetben. Először a bátrak kezdenek vállalkozni, hitelt felvenni, akiknek eltökélt szándékuk, hogy sikerre vigyék terméküket vagy szolgáltatásukat. Itt magas a kockázat és sok a kételkedő hitetlenkedő. Azonban a kitartó újítók elszántsága, tenni akarása átsegíti őket az esetleges visszaeséseken és beindult az üzlet. Ekkor ismerettségi köréből már többen látják, hogy bizony lehet itten ügyeskedni és ők is felismerik, hogy nem késő beszállni a buliba. Hasonló utat járnak be, mint bátor ismerőseik, de azok sikereit megközelíteni sem tudják. Kétkedők, hitetlenek nem hiszik el, hogy ez így mehet tovább. Végül ők is beszállnak egy tökéletes verseny, esetleg oligopól piacba, ahol siker/hozam aránya rendkívül alacsony. Sok szereplős már a történet, korábban beszálltak már bőven kiszedték a pénzüket az ötletből, de az újak erőltetni akarják tovább és nem hiszik el, nekik nem sikerülhet. Itt is lesz visszaesés, de ők makacsul kitartanak abban, hogy bizony ők legalább annyira okosak, mint azok, akik megcsinálták az üzletet, sőt jobbak náluk.

A bátrak kik elindultak korábban vagy legyenek felfedezők észlelik, hogy bizony már nem olyan nagy üzlet vállalkozni és abba hagyják, leépítik cégeiket vagy berendezkednek szinten tartásra és kivárnak. A kis visszaesést követő újabb fellendülésben a kétkedők verik a mellüket, hogy ők bizony megmondták mekkora üzlet van még és majd ők megváltják a világot, csak azt felejtik el, hogy a felfedezők tőke kivonása miatt szűkül a piac. A következő esésben makacsul kitartanak véleményük mellett és csak későn veszik észre, hogy a bátrak bizony féltve őrzik amit összekapartak és nem csinálnak semmit, várják a lehetőséget. Ez tovább inspirálja a későn beszállókat, hogy minden követ megmozgassanak annak érdekében, hogy most megelőzzék azokat akik sikert kovácsoltak korábban és helyükbe léphessenek. sajnos azonban erőfeszítéseiket nem koronázza siker, pedig mindent megpróbáltak ami lehetséges. Feladják sok év munkáját és ismét kétkedők és pesszimisták lesznek, sötéten látnak mindent, pedig a nap ismét felkel...

Egyébként belegondolsz az összes MLM sztori erre alapoz. Bátrak beteszik a lét, beszerveznek beszállnak kiszedik a lét. Kétkedők röhögnek, hogy átverés úgyse lesz biznisz és hitetlenkedve látják, hogy adott haver már bmwvel jár. Akkor ők is megpróbálják, de addigra már dől a piramis...

Sztm elliott hullámok szakaszaiban a résztvevők száma teljesen a piramis játék szerint van. Nagyon kevesen ismerik fel a trendet az elején, de egyre többen. Azonban egy idő után túl nő az optimális útján a piramis, akik indultak kiszedik a lét és mire ennek híre eljut a kicsikhez, már esés van. Amikor a piramis alja is kivonja a lét, no akkor van a pánik. Mivel megégette magát sose lesz benne a piramis első szintjei között...

Kicsit hosszú mese lett, de legalább Én írtam. Emberi psziho örök, nem változik, ebből lehet táplálkozni.

15 05.12 Sparrow Re: ???

hozzászólások: 372
regisztrált: 2010.03.05
Szia!

Persze egy ideig kibírom, de várom a következő részt. :)

És örülök, h írjátok!

14 05.12 Cimballi Re: ???

hozzászólások: 99
regisztrált: 2010.04.08
Örülök, hogy ennyire sokat rágódsz az elméleten.

Először is igyekszem / igyekszünk minden kérdésre választ adni. Beszéltünk Kissherceggel, már most annyi kérdés állt össze, hogy azonnal belevághatnánk a következő részbe. Nem fogunk, de gyorsabban kihozzuk, mint a májusi "számot" és mindenképpen továbbmegyünk ezen a tyúk-tojás vonalon.

Mostani válaszomhoz először két gondolatot magából a blogbejegyzésből ismétlek meg:

1) Egy tényadat: soha nem volt még úgy recesszió a világban, hogy a tőzsde már előzőleg ne kezdett volna esni - ennyire okosak lennének a tőzsdések, vagy az ottani hangulat valaminek az előfutára / barométere?

2) Amikor az emberek optimisták, "akkor a fejlődésre és a produktivitásra fókuszálnak, míg az esések idején a korlátokat látják és passzivitásba, jobb esetben csak konzervativizmusba menekülnek". Vagyis ha a fejlődésre koncentrálnak, bátrak és optimisták, akkor ennek megfelelően hozzák meg a döntéseiket legyen szó vásárlásról, vagy hitelfelvételről és megfordítva.

Na jó, de miért ingadoznak ide-oda???

Elliott szerint ez a természet törvénye. Minden a világon a hármat előre kettőt hátra ritmusban fejlődik. Az emberiség gondolkodása, ill. a társadalom fejlődésének ritmikus váltakozása is ezen elv szerint működik. Csak egyetlen hely van, ahol ez „műszeresen” megfogható. A tőzsde. A tőzsde, ami Bertold Baruch szerint nem más, mint mindenki, az egész társadalom globális reménye és félelme a jövőre vonatkozóan.

Kibírod ezzel a válasszal a következő számig?

Végül egy fontos gondolat, azoknak, akik azt hiszik, mi csak folyton károgó, pesszimista emberek vagyunk. Elliott elmélete a létező legoptimistább megközelítése az életnek, világnak. Ő azt mondja, hogy a fejlődés és az haladás (progression) örök, a piacok egyre messzebbre és messzebbre jutnak, de közben jól előrejelezhető módon fluktuálnak is.

13 05.12 Sparrow ???

hozzászólások: 372
regisztrált: 2010.03.05
Előszőr is nagyon tetszik a cikk!

Másodszor ,azért ez borzasztó nehéz.

Ha az Elliot hullámokkal tulajdonképpen grafikonilag, grafikailag az emberek (lényeg) globális hangulatát (lényeg) ill. annak reagálást alakulását lehet visszatekinteni és esetlegesen ezekből előre vmennyire megbecsülni (nem a mértékét, hanem az irányát) ,akkor továbbra is az a problémám ami a cikkben is előfordult: tyúk-tojás dillema.

Ugyanis, ha a globális hangulat, azaz az emberek optimizmusa, vállalkozói, fejlesztői, költekezői kedve hat a leginkább az eseményekre, akkor a kérdés az, h mitől függ a globális hangulat.

És ez nehéz, nagyon nehéz.

Egyszerű példa: Belelkesednek az emberek és azt mondják fel a fejjel, tekintsünk előre vágjunk bele vmibe a megmaradt pénzünkből, legyünk optimisták ,fejlesszünk, vállalkozzunk, beruházzunk, és költsünk is ,mert az elöbb leírtak szerint hiszünk és bízunk a sikerben.

Az emberek nekiállnak csinálni a dolgot ,terveznek kiszámolnak dolgokat , azt mondják ,ez jó ,megéri csináljuk. Másnap az állam megemeli a rájuk vonatkazó terheket, adókat. Megint számolnak, még mindig működik a dolog, ergo még optimisták, nekiállnak tovább.

Vmi történik a világban egyes spekulánsok beborítanak pár devizát, vagy rájuk hatást gyakorló dolgot. Idegesek lesznek, feszűltek, megint számolnak: még épp határon ,de ügyesen lavírozva megvalósulhat a korábbi tervük, vagy egy része, bár már nem akkora sikerrel, mint tervezték.

Majd jön egy újabb nem várt esemény, ahol már mindennemű számolás után nem tudják megerősíteni az optimizmusukat... Feladják és mélyebb depresszióba zuhannak ,mint esetleges korábban voltak.

Most akkor mitől is függ a globális hangulat? Az emberek vállalkozó kedvétől?

Vagy a hírektől a magas adókról? Vagy attól, h pár spekuláns hogyan játszik a devizákkal?

A lényeg,h baromira nem tudom, nem tudjuk.

Ha ez a nemzedék kiég ,feladja ,összeomlások lesznek, majd jön egy új nemzedék ,aki letusztultabban újra építkezni akar és mivel ők még nincsenek megmérgezve újra elkezdenek tervezni, fejleszteni jó létet teremteni és nekik sikerülni fog? Remélem.

Lehet,h igazából közben válaszoltam saját kérdésemre (vagy legalább részben).

Lehet,h Elliot hullámai ezeket a ciklusokat hivatottak sémákba-mintákba rendezni a múltbeli empirikus tapasztalatok alapján.

ui: jó néven venném, ha fűznétek hozzá gondolatokat a fenti gondolatfuttatásomhoz. Érdekelne,h van-e értelme.

Köszönöm,h elolvastad!

Többi hozzászólás...

Be kell jelentkezned a hozzászóláshoz!

Bejelentkezés 
Felhasználónév:
Jelszó:
Automata belépés


Keresés:

Legújabb a fórumban

Szavazás

Figyeled a stocklandyard reklámjait?
Igen
Nem
Eddig nem, de most már fogom