Elkezdődött múlt héten a várt korrekció, aminek mélysége és időtartama eddig elég szerény mértékű.

BUX:

alt

Az index nagyjából elérte a várt célárat, ezért érdemes kivárni, hogy a korrekció szépen lefusson. Nem kell kapkodni, még csak év eleje van és már is szép hozam volt az emelkedésen. Az egészséges korrigálás alapján az indexet nagyjából 18900 - 18600 közé várhatjuk.

BUX1312:

alt

A várt első célár 19600, majd lejjebb következhetne 19300. Ez nagyjából megegyezik 700-as kamattartalommal számolva az index korrekciós szintjeinek. 20150 felett negálódik ez a lehetőség a piacon.

MOL:

alt

Ismét visszakerült a jó öreg őszi sávjába, ezért ismét lehet az 1000 pontos sávot kereskedni kedv szerint. Amíg 19100 alatt van nem érdemes a trendkereskedőknek piacra szállni.

MTEL:

altEgyelőre még mindig az 50 napos ellenállás felett van a papír, így a 390-395-ös sáv feletti kereskedés optimizmusra adhat okot. Érdemes lesz figyelni továbbra is a papírt, mert jó hozamot érhetünk el vele a következő hónapok során.

OTP:

alt

Erőteljes emelekdést követő korrekció kijárt a vezető magyar papírnak is. Amíg a csökkenő csatornában szédeleg lefele, addig nem érdemes a vételt erőltetni, de a kockázatot jól viselők az emelkedő trendvonal közelében vásárlásba kezdhetnek stop mellett. Könnyen elkézelhető, hogy ez a korrekció egy trenderősítő zászló alakzat lesz, amiből további emelkedésre számítunk.

Richter:

alt

Itt nem lehet a korábbi elemzéhez képest sok újat írni, mert nem volt változás a részvény helyzetén az elmúlt héten.

Sok sikert!