Magyar informatikai cég a tőzsde legújabb szereplője

2
pont

December 1-én debütál a BÉT-en az Optisoft Nyrt. részvénye. Az egészségügyi és más humáncélú informatikai rendszereket fejlesztő Optisoft Nyrt. tőzsdei bevezetésre szóló kérelmét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete november 28-án jóváhagyta. Ezzel egy új és jelentős szereplővel bővül a Budapesti Értéktőzsdén elérhető IT-cégek köre.

( 11.29, beküldő: Kissherceg )

A Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájába kérte bevezetését és bevezetési hirdetményének közzétételét az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt. A magyar tulajdonú IT-cég eddigi három üzletágát kívánja megerősíteni egy újabb területtel, melynél a tőzsdei jelenléttel járó előnyöknek komoly hozzáadott értéket tulajdonítanak. „A transzparencia, a tőzsdei jelenléthez kapcsolódó respekt, és nem utolsósorban a későbbi forrásbevonás lehetősége fontos tényezők lesznek a magyar egészségügy modernizálását célzó informatikai megbízásaink elnyerésében és kivitelezésében.” – mondta el a bevezetés kapcsán Semerédy Péter, az Optisoft igazgatótanácsának elnöke.

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő fővárosi IT-cég jelentős szereplője volt a hazai kettős szintű bankrendszer infrastrukturális kialakításában. A társaság munkatársai a létrejött kereskedelmi bankok legjelentősebb szereplőinél folytattak szoftverfejlesztési és rendszerbevezetési munkákat, majd 1990-től ezeket a munkákat az Optisoft keretében látták el. Ennek során nevükhöz köthető például az Országos Kereskedelmi és Hitelbank (OKHB), a Dunabank, a Postabank, és az IBUSZ Bank szoftverrel való ellátása; az OKHB esetében a 80 bankfiók induláskori rendszerének szállítása, a Dunabanknál pedig az első magyarországi bankkártya bevezetése. „Emlékezetes teljesítményünk volt továbbá az OTP papír alapú, úgynevezett »Kamatozó Könyves Betét« üzletág rendszerének kifejlesztése, bevezetése, oktatása, a szükséges eszközök biztosítása és karbantartása.” – mondta Semerédy Péter. Nem utolsósorban, az Optisoft dolgozta ki a takarékszövetkezetek teljes körű informatikai rendszerét, közte a bankkártya-rendszert is.

A kilencvenes évek második felében a kialakulófélben lévő nyugdíj-, egészség- valamint önsegélyező pénztári rendszerek fejlesztése képezte az Optisoft fő bevételi forrását, melyhez pozitívan járult hozzá a cég akvizíciós tevékenysége is: 1994-ben a Flexnet Kft-t vásárolták meg, 2005-ben pedig a Credit Suisse Pénztárszolgáltató Kft-t.

A banki rendszerek fejlesztése és üzemeltetése során felhalmozott elektronikus kártyás tapasztalatok kimagasló versenyelőnyt biztosítottak az Optisoft Nyrt. számára, így a különböző utalványi és egyéb juttatási rendszerek üzemeltetését is úttörőként terelte át elektronikus kártya alapra a társaság szolgáltatásaiban, így jelentős szereplője a hazai kafetéria szolgáltatók körének.

A banki – sok tekintetben nemzetbiztonsági léptékű – fejlesztéseken edződött csapat, ugyanazt a minőségpolitikát követeli meg minden egyéb fejlesztése során. A Társaság az ISO:9001 minőségirányítási minősítés mellett a pénzügyi szolgáltatói iparágban ritka ISO:27001-es információbiztonsági minősítéssel is rendelkezik, ezzel is jelezve elkötelezettségét a kezelt ügyfélállományok adatainak kiemelt védelme mellett.

Az Optisoft nemrégiben hosszú távú együttműködés céljából írt alá szándéknyilatkozatot a magyar egészségügyben tevékenykedő olyan vezető vállalatokkal, mint a hazai kórházi géppark területén piacvezető magyar tulajdonú szállító, a MEDICOR Elektronika Zrt., a százezres ügyfélkörrel rendelkező TEMPO Egészségpénztár, a főváros legsokoldalúbban felszerelt diagnosztikai magánrendelője, a Kék Lagúna Egészségközpont, és a több szakterület orvosait tömörítő Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság. A felek első projektjüknek a TIOP 2.2.2/C-10/1 A Perinatális Intenzív Centrumok és az Intenzív Neonatológiai Osztályok műszaki fejlesztése, valamint a KMOP – 4.3.1./B – 11 „Sürgősségi, gyermeksürgősségi ellátás fejlesztése” Perinatális Intenzív Centrumok fejlesztése Közép-Magyarországon pályázati megbízások elnyerését tekintik. Az együttműködés célja, hogy jövőbeni iparági fejlesztések végrehajtása során a felek segítsék egymást információval, részterületi know-how megosztásával, illetve a közös fellépés révén keletkező érdekérvényesítési többlettel és forrásmegkötési hatékonysággal. Az együttműködés jelentősége abban is rejlik, hogy a partnerek olyan széles iparági spektrumot ölelnek fel, amely nélkülözhetetlen a mai komplex fejlesztési projektek sikerre vitelében.

A mintegy 1 milliárd forintos saját tőkével rendelkező társaság tőzsdei bevezetését az Equilor Befektetési Zrt. végzi: ennek során a kibocsátó 215.700 db, 1.000 forint névértékű névre szóló törzsrészvénye kerül a BÉT B-kategóriájába. Az Equilor nemrégiben már sikeres kötvénykibocsátással működött közre az Optisoft fejlődésében. Szeptember végén 350 millió forint értékben történt jegyzés a 10 éves futamidejű kötvényeire.

Utolsó hozzászólások:

27 12.13 joepappa Re: nincs cím

hozzászólások: 379
regisztrált: 2010.09.16
kb az, de azért itt van termelés is a cégben, rossz kilátásokkal kb. 1200ft. t most megér a 2010-es adatok alapján, kiváncsi leszek a 2011-es mérlegeire.

26 12.13 Fornit Re: nincs cím

hozzászólások: 6610
regisztrált: 2010.02.23
Biomed :)

25 12.13 joepappa Re: nincs cím

hozzászólások: 379
regisztrált: 2010.09.16
veszik mint a cukrot :)

24 12.08 Bendeguz Re: nincs cím

hozzászólások: 2845
regisztrált: 2009.09.09
nem nézem a papírt, de érdekel mikor lesz benne értékelhető kötés. írjátok meg, ha véletlen megtörténik! :)

23 12.08 Fornit Re: nincs cím

hozzászólások: 6610
regisztrált: 2010.02.23
Úgy néz ki :)

22 12.07 Kissherceg Re: nincs cím

hozzászólások: 41682
regisztrált: 2009.02.19
minden kezdet nehéz :)

21 12.07 Fornit Re: nincs cím

hozzászólások: 6610
regisztrált: 2010.02.23
Úgy nézem nem kell senkinek.

20 12.06 Fornit Re: nincs cím

hozzászólások: 6610
regisztrált: 2010.02.23
Az érdeklődés nem nagy...

19 12.06 Fornit Re: nincs cím

hozzászólások: 6610
regisztrált: 2010.02.23
1000 Ft

18 12.06 Kissherceg Re: nincs cím

hozzászólások: 41682
regisztrált: 2009.02.19
mennyi a névértéke?

Többi hozzászólás...

Be kell jelentkezned a hozzászóláshoz!

Bejelentkezés 
Felhasználónév:
Jelszó:
Automata belépés


Keresés:

Legújabb a fórumban

Szavazás

Figyeled a stocklandyard reklámjait?
Igen
Nem
Eddig nem, de most már fogom